2019. február 13., 17:05

Kiska február végén dönt Kažimír kinevezéséről

Andrej Kiska államfő február végén jelenti be, hogy kinevezi-e a jelenlegi pénzügyminisztert, Peter Kažimírt (Smer-SD) a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) igazgatói posztjába, Jozef Hudákot pedig az igazgatóhelyettesi funkcióba.

Kiska+Kažimír
Fotó: TASR

Az államfő ma találkozott mindkét jelölttel, akiktől főleg azt szerette volna megtudni, hogyan képzelik el az NBS jövőjét.

„Az államfő február végén dönti el, hogy kinevezi-e ezt a két személyt vagy nem. Az államfő sok kérdést feltett a jelölteknek, és a kérdésekre kapott válaszok alapján majd hoz egy döntést”

– mondta Roman Krpelan, az államfő szóvivője.

Jozef Makúch, az NBS jelenlegi igazgatója tavaly novemberben jelentette be a lemondását az NBS banki tanácsának. Ennek értelmében márciusban végez az igazgatói pozícióban, a megbízatása azonban hivatalosan 2021-ben járt volna le. Az igazgatóhelyettesi szék már régóta üres.

Hudák jelölését Makúch és az ellenzék is támadta. Hudák elárulta, hogy sok mindenről beszélgettek az államfővel, például a gazdaság fejlődéséről, a kapcsolatokról, a tervekről, a stratégiákról, és általában véve a jelenlegi helyzetről Szlovákiában és a világban.

„Több témakört érintettünk. Egészében véve elégedett vagyok, a többi az államfőn múlik, ő hozza meg az utolsó döntést” – értékelte a helyzetet Hudák. Azzal kapcsolatban, hogy mik a tervei igazgatóhelyettesként, nem válaszolt, mondván „nem lehet öt perc alatt elmondani valamit, amivel az ember már hosszú ideje foglalkozik”.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.