Jogi elbutulás?!
Hogy megáll-e a világ, ha egy időre alkotmánybírák és teljes létszámú alkotmánybíróság nélkül marad az ország, azt nem tudom. Csak annyit fűznék hozzá: állt ez a testület többször is, pedig teljes létszámban regnált.
Emlékszünk, ugye a Zsolnára készülő Kia miatt megalkotott „extra” földelkobzási törvényre, amit négy évig aszalgatott a jogok legfőbb őre, míg végre kimondta:
idegen földeken akkor sem építkezhetnek más idegenek, ha a kormány-parlament úgy szeretné.
S kit érdekelt ott legfelül, hogy kisemberek magántulajdonát addigra már szétkaristolták, letarolták, jogalap nélkül elvették?!
De állt és áll a döntéshozatalban az állítólag ideológiamentes, pártok felett álló testület a szlovák állampolgárság elvételét kimondó törvény esetében is. Tizenhárom kerekasztal-lovag képtelen volt eldönteni, hogy ha az alkotmány kimondja:
akarata ellenére senki nem fosztható meg szlovák állampolgárságától,
egy alacsonyabb rendű törvény meg azt mondja, hogy aki más ország állampolgárságát felveszi, automatikusan megfosztatik szlovák állampolgárságától, akkor melyik rendelkezés a főbenjáró.
Tizenhárom taláros Pilátus, aki a kezét mosta ahelyett, hogy szólt volna a Tisztelt Háznak: jogállamban a jogbizonytalanság nem járja; tessék módosítani az alkotmányt, vagy hatályon kívül helyezni a magyar állampolgársági törvényre válaszul adott Fico-féle ellentörvényt, mert így tipikus exlex állapot van Szlovákiában, amit még belügyminiszteri rendeletekkel is megfejelhettek, hogy kénye-kedve szerint dönthessen a hatóság, kinek szolgáltatja vissza mégis, amit elvett.
Ez egy igazi demokrata államnemzeti politikusnak vagy jogásznak kicsit sem fáj.
Elvégre a kis hatalom is hatalom, és nagyon ízlik, ha magyaroknak mutathatjuk meg… Az sem gond, ha a jogállam egyik alapelve sérül közben.
A helyzet, ami az igen Tisztelt Házban az elmúlt hetekben kialakult, ennek a szemléletnek a folytatása, zűrös is, tanulságos is.
Egyrészt kiderült, hogy 38 alkalmasnak nyilvánított személyből milyen nehéz kiválasztani 18-at, hogy köztársasági elnök urunk közülük 9-re ráüthesse a „kineveztem” pecsétet.
Az, hogy valakit a törvényhozás az úgymond legfontosabb bírói tisztségre alkalmasnak talál, ezek szerint még nem jelent semmit. Az alkalmasság – madártávlatból nézve a parlamentet – azt jelenti, hogy meg kell felelni 150 honatya-honanya – meg a véleményformáló sajtó – tetszési indexének, ízlésének, ideológiai beállítottságának, ilyen-olyan, néha még úgymond morális (!) elvárásainak is.
S hogy „ki beszél itt szerelemről”, jó lenne nem firtatni, mert gyorsan kiderülne:
könnyebb más szemében a szálkát, mint sajátunkban a gerendát…
Holott egy jó, valóban szakszerű és minden téren elfogulatlan alkotmánybíróságra – mint végső belföldi jogi instanciára – nagy szükség lenne. Azért is, mert az alkotmánybíróság saját kezdeményezésre is foglalkozhat alapjogi kérdésekkel, adhat ki állásfoglalásokat, figyelmeztethet, ha a jogfilozófia – a meghozott új törvények szellemisége – letér a jogbiztonságot jelentő pályáról.
Ha a jog Grál-lovagjai ülnének a legfőbb testületben, figyelmeztettek volna: rosszul módosították a házszabályról szóló törvény azon kitételét, hogy személyi kérdésekről titkos szavazással dönt a parlament. Mert csak félig módosították, még a Radičová-kormány idején, amikor a legfőbb ügyész személyének kérdése volt terítéken a mostanihoz hasonló bornírt eljárásban, s az akkori koalíciósok kettesével mentek titkos-szavazni, hogy tudják a többiek, az előírt személyre mondtak-e igent.
Akkor a 115. § 1. bekezdéséből is törölték, hogy az alkotmánybírákat titkosan választják.
Csak annyi maradt, hogy a megjelent képviselők abszolút többsége kell a megválasztásukhoz. A 2. bekezdésben viszont ottfelejtették, hogy
És mivel jelenleg értelmezési viták is keletkeztek olyan vonatkozásban, hogy a titkos szavazás az első kör második fordulójára vonatkozik-e vagy egy újabb választásra, hivatkozni kell a törvény 3. bekezdésére, amely úgy rendelkezik, hogy ha a megismételt választáson sem született meg a kívánt jelöltlétszám, új választást kell rendezni.
Magyarul:
a második forduló nyilvános szavazásával törvényt sértett a parlament; akkor is törvényt sértett, ha szavazással tette nyilvánossá a választást.
Törvényesen akkor járt volna el, ha előtte módosítja a házszabály 115. paragrafusának 2. bekezdését is.
Ezt azonban nem tette meg. Az egész „ceremónia” felveti azt a kérdést: ha törvénysértő módon mégis megválasztották volna az alkotmánybíró-jelölteket, meg lehetne-e támadni a megválasztásukat az alkotmánybíróságon?
A tanulság? Törvényt sérteni nem kifizetődő. Akkor sem, ha megvan hozzá a hatalom, vagy ha pillanatnyi politikai, egyéni vagy csoportérdek fűződik hozzá, mert az egész rendszert, a jogrendet ássa alá. És
káoszt termet a társadalomban is.
A szerző az MKP OT elnöke.
