2019. március 17., 11:25

Ismerjük meg Maroš Šefčovič pályáját!

Az államfőválasztás első fordulójában Zuzana Čaputová és Maroš Šefčovič küzdenek meg az elnöki palotáért. Nézzük meg Maroš Šefčovič eddigi pályafutását.

Maroš Šefčovič
Fotó: TASR

Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke 2019. január 18-án jelentette be, hogy indul az államfőválasztáson. A Smer-SD párt elnöksége még január 14-én biztosította őt a támogatásáról. „Nem az a kérdés, hogy koalíciós vagy ellenzéki legyen-e az államfő. Nincs szükségünk állandó politikai konfliktusra. Ennek semmi haszna nem lenne, és csupán gyengítene minket.

zlovákiának olyan elnökre van szüksége, aki mindenki elnöke, és megfelelő tükröt tud tartani a kormány elé” – közölte Šefčovič az elnökválasztással kapcsolatban.

Maroš Šefčovič 1966. július 24-én született Pozsonyban. Tanulmányait a pozsonyi Gazdasági Főiskolán végezte. 1985 és 1990 között a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Intézetében tanult. 1990-ben a „Francia nyelv – a diplomácia és a nemzetközi jog nyelve” című kurzust végezte el Párizsban (Université de Perpignan), egy évvel később pedig az Amerikai Egyesült Államokban látogatott egy diplomáciai kurzust (Hoover Institution, Stanford University). Zimbabwében a francia nyelvtudását tökéletesítette, Izraelben pedig a héber nyelv alapjait sajátította el.

A pozsonyi Comenius Egyetem Jogi Kara 1994-ben honosította a diplomáját, és elismerte a jogi doktori címét (JUDr.). 1996 és 2000 között szintén a pozsonyi Comenius Egyetem Jogi Karán végezte a doktori tanulmányait nemzetközi és európai jogból, amely a PhD. cím megszerzésével zárult.

Maroš Šefčovič 1990-ben, a prágai Csehszlovák Föderatív Köztársaság Külügyminisztériumában (MZV ČSFR) kezdte pályáját a miniszter első helyettesének a tanácsadójaként. Később Csehszlovákia hararei (Zimbabwe) nagykövetségének volt a konzulja és harmadik titkára, majd Ottawában (Kanada) az ottani nagykövet helyetteseként, és a nagykövetség második titkáraként dolgozott.

1993-ban a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériumában helyezkedett el. Az Európai Unió (EÚ) és az Észak-atlanti Szövetség (North Atlantic Treaty Organization - NATO) területén működött referensként, később pedig az osztály igazgatóhelyettese lett. Ezt követően a MZV SR miniszteri irodavezetőjének a helyetteseként és az iroda vezetőjeként is dolgozott.

1998-ban Šefčovič a brüsszeli nagykövet helyetteseként és tanácsadójaként működött, 1999-től pedig Szlovákia rendkívüli és meghatalmazott izraeli nagykövete volt. 2002-től, miután visszatért Szlovákiába, a Külügyminisztérium bilaterális együttműködés osztályának és az európai ügyek osztályának volt a vezérigazgatója.

2004-től 2009-ig Szlovákia az EU melletti állandó képviseletének volt a vezetője Brüsszelben. Maroš Šefčovič 2009. október 1-től az Európai Bizottság művelődésért, szakmai felkészítésért, kultúráért és többnyelvűségért felelős tagja lett. Ezt a funkciót korábban Ján Figeľ töltötte be. 2010. február 8-tól Šefčovič az intézményközi kapcsolatokért és adminisztrációs ügyekért felelős európai biztos lett, valamint az Európai Bizottság alelnöki pozíciójába került.

Az új, Jean-Claud Juncker vezette Európai Bizottságban Maroš Šefčovič alelnöki funkcióban maradt, és átvette az energiaunió ügyeit. Maroš Šefčovič 2014-ben könyvet írt Szlovákia uniós tagságának a 10. évfordulója alkalmából, amely a „S dvojkrížom uprostred hviezd” címet viseli.

Šefčovič január 31-én 47 képviselői aláírást adott le az államfőválasztáson való indulásához. Ennek alkalmából hangsúlyozta, hogy emberarcú elnök szeretne lenni. „A családok támogatása és a csonka családok kényelmének a megteremtése a legfontosabb eszközei az európai identitás megőrzésének” – közölte.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.