2019. március 30., 13:18

Čižnár: Matovič nem küldött fenyegető SMS-eket

Jaromír Čižnár főügyész beismerte, hogy nem kapott fenyegető SMS-eket Igor Matovičtól, az OĽaNO elnökétől. A pénteki sajtótájékoztatóján állítása szerint tévedésből beszélt SMS-ekről, és valójában Matovič médiaüzeneteire és a közösségi hálón közzétett bejegyzéseire gondolt. Hozzátette: ezek véleménye szerint a zsarolás jellemzőit mutatják.

Kuciak-gyilkosság, sajtótájékoztató, Jaromír Čižnár
Fotó: TASR

„Szeretném tisztázni a dolgokat. Az üzeneteket, melyeket Igor Matovič képviselő úr a médián és a Facebook-bejegyzésein keresztül küldött nekem, tévedésből SMS-eknek neveztem. A megértésüket kérem, hiszen a sajtótájékoztatón végig más személyek között váltott SMS-ekről beszéltünk. Ez csupán egy szerencsétlen nyilatkozat volt, nem feltételeztem, hogy ilyen mértékben visszaélnek vele” – áll Čižnár állásfoglalásában, melyet a TASR hírügynökségnek küldött.

Čižnár a tévedését Matovič néhány nappal korábbi tévesztéséhez hasonlította. Az ellenzéki politikus arra a kérdésre, hogyan jutott hozzá az ügyiratból származó dokumentumokhoz, azt válaszolta, hogy ősz van és hullanak a levelek, pedig valójában tavasz van. „A médián keresztül és a Facebook-bejegyzések formájában küldött üzeneteken kívül semmiféle fenyegető SMS-eket nem kaptam Matovič képviselő úrtól” – ismételte meg Čižnár. Hozzátette: amennyiben Matovič úgy érzi, hogy kár érte őt, feljelentést tehet. „Ugyanakkor továbbra is meg vagyok győződve arról, hogy az üzenetek, melyeket a médián és a Facebookon keresztül nekem címzett, a zsarolás jellemzőit mutatják” – tette hozzá Čižnár.

Igor Matovič pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy rágalmazás miatt feljelenti a főügyészt. Szerinte ugyanis Čižnár megrágalmazta őt, amikor azt állította, hogy a képviselő fenyegető SMS-eket küldött neki a korábban Marian K.-val kommunikáló Peter Šufliarsky főügyészhelyettes leváltásával összefüggésben. Matovič hangsúlyozta, hogy semmilyen SMS-eket nem küldött Čižnárnak. Hozzátette: A főügyésznek le kellene mondania, mert nem tudja ellátni a hivatalát, és része annak a rendszernek, amely miatt az emberek nem bíznak az ügyészségben.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.