2019. október 28., 19:45

Így emlékeztek a szlovák politikusok a Csehszlovák Köztársaság megalakítására

Mint ismeretes, 1918. október 28-án kiáltották ki a Csehszlovák Köztársaságot. Míg nekünk magyaroknak ez a nap egyáltalán nem ad okot az ünneplésre, sőt éppen ellenkezőleg, a szlovákság számára igen. Lássuk, hogyan kommentálták az "ünnepet" a politikusaik.

csehszlovák
Fotó: archívum

A mai nap folyamán mi is beszámoltunk arról, hogy Zuzana Čaputová felvetette, ünnepnappá kellene tenni október 28-át.

Szinte az összes megszólaló politikus kiemelte, mennyire fontos ez a nap az önálló szlovák állam szempontjából is, hiszen Csehszlovákia létrejötte nélkül ma nem beszélhetnének Szlovákiáról sem.

A Smer frakció közleménye szerint ez a nap a szlovák nemzet számára is kulcsmomentum. A párt közösségi oldalán kiadott közlemény szerint:

Szlovákia egy olyan demokratikus állam részévé vált, amely rövid idő alatt a világ egyik legvirágzóbb gazdasága és legfejlettebb demokráciája lett.

Félretéve a politikai ellentéteket, hasonló szellemben nyilatkozott az OĽaNO képviselője, Eduard Heger is. "Bécs és Budapest évszázados hatása után végre a saját identitásunkat kezdhettük építeni" – áll a képviselő posztjában.

Az SaS-ből távozó, mint ma kiderült, frakció nélkül maradt Demokratikus Párt képviselői szerint, "Csehszlovákia 1918 és 1938 között egy sikeres projekt volt, amelyhez vissza kell térni és hagyni, hogy tanítson, inspiráljon bennünket".

A jelenleg parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia képviselője, Martin Poliačik szerint Csehszlovákia, a Monarchia utódállamaként egyike volt egész Európa legdemokratikusabb államainak.

Juraj Droba, Pozsony megye elnöke reményét fejezte ki, hogy október 28-ából hamarosan ünnepnapot csinálnak, hiszen szükség van arra, hogy a csehek és szlovákok megünnepeljék közös múltjukat.

Megosztás
Címkék