Idén nyáron kevesebb volt a baleset a szlovák utakon

ma7 | TASR 2019. szeptember 16., 12:34

A szlovák rendőr-főkapitányság hétfői sajtótájékoztatón ismertette az idei nyár baleseti statisztikáit.

Fotó: HaZZ

2019 júliusában és augusztusában 2375 közúti baleset történt Szlováki útjain. Ez mintegy 9 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év hasonló mutatóihoz képest.

Hála Istennek a kevesebb baleset kevesebb halálos áldozatot is követelt, ez év nyarán 44 személy vesztette életét közlekedési balesetben, szemben a 2018-as év 49 halálos áldozatával.

2015 óta ez a legjobb hasonló adat, azon a nyáron 38 haláleset volt, közölte a rendőrség a sajtótájékoztatón.

A közlekedési rendőrök vezetője, Ján Ignaták, közölte, a javuló statisztikák többek között arra a tényre vezethetőek vissza, hogy a rendőrség fokozta a közúti ellenőrzések intenzitását a nyári hónapokban, miután az év 25. hetében rendkívül megnövekedett a halálos közlekedési balesetek száma.

Csak azon az egy héten 14 (!!!) halálos áldozatot követelt a szlovák közlekedés.

Örvendetes az is, hogy a statisztikából kiderült, egyre csökken az ittas vezetők száma, bár sokatmondó, hogy a balesetek nagy része hétvégente történt. A fiatal (18-24 éves) sofőrök esetében ez a tendencia egyáltalán nem áll fenn, náluk ezt a hétvégi koncentrációt nem lehetett megfigyelni.

A nyári fesztiválok idején különösen sűrűn mérték a sofőrök véralkoholszintjét. Körülbelül ezer ellenőrzés során mindössze 10 személyt kaptak ittas vezetésen – ismertette az ide vonatkozó statisztikákat a rendőrparancsnok.

0 HOZZÁSZÓLÁS