2019. május 20., 16:11

Hrnčiar: Matovič megfutamodott, hogy mentse képviselői helyét

Igor Matovič, az OľaNO elnöke gyáván megfutamodott az európai parlamenti választás elől, hogy megmentse képviselői helyét a szlovák parlamentben – jelentette ki Andrej Hrnčiar (Most-Híd), a parlament alelnöke azzal kapcsolatban, hogy Matovič hétfőn bejelentette, nem indul az EP-választáson.

201607091150320.hrnc01.jpg

Matovič ugyanis korábban azt ígérte, akkor sem lesz EP-képviselő, ha sikeresen szerepelne az EP-választáson, ellenben lemond képviselői mandátumáról a szlovák parlamentben, ha nem sikerül 50 ezer karikát szereznie.

„Most fogta fel, hogy súlyos választási vereség vár szétvert politikai mozgalmára, és összesen nem kap 50 ezer szavazatot. És mivel a dühödt cirkuszi előadásaihoz szüksége van a parlamenti kulisszákra, ma gyáván megfutamodott, hogy megmentse képviselői székét” - írta Hrnčiar a közösségi hálón.

Matovičot azért is bírálta, hogy ezt a lépést megpróbálja államférfiúi tettként eladni. „Annyira szemtelen, hogy ezt államférfihoz méltó tettként állítja be, mert az EP-listán egy roma származású jelöltnek adja át a helyét, azt állítva, hogy így akarják ellensúlyozni Kotlebáék várható jó szereplését” - tette hozzá Hrnčiar.

Adócsalónak és veszélyes bohócnak nevezte Matovičot, aki „nyilvános ígéretet tesz, kiteszi magát az óriásplakátokra, aztán ünnepélyes ábrázattal mindenkit átver. Ez lenne az a bizonyos ellenzéki terv a megbízható kormányzásra? Sajnálok mindenkit, aki politikailag rá lesz utalva erre a beteges hazudozóra” - írta Hrnčiar.

Igor Matovič hétfőn jelentette be, hogy nem indul az európai parlamenti választáson. Azokat a szavazókat, akik őt támogatták volna, arra biztatja, voksoljanak Peter Pollákra. Döntését azzal indokolta, fennáll a veszély, hogy Szlovákiában fasiszták és szélsőségesek nyerik az EP-választást.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.