2019. április 5., 13:50

Hatalomátvételre és harcra kész a leköszönő államfő

Terjedelmes interjút közöl Andrej Kiskával a topky.sk, melyben több téma is szóba kerül. A szerdán bejelentett új pártról és annak tagjairól még nem nagyon beszél, azt majd csak mandátuma lejárta, vagyis június 17 után teszi meg. Arról viszont vall, miért tartotta fontosnak a politikai szerepvállalását, mennyire segítik őt ebben a népszerűségi mutatók és a közte és Robert Fico közti kibékíthetetlen ellentétről is beszél.

kiska-nagykeveteket-fogadott.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: TASR

A leköszönő államfő az interjú elején arról beszélt, hogy hivatali ideje alatt rengeteg emberrel találkozott, köztük remek politikusokkal, szakemberekkel és tehetséges fiatalokkal is, akik igent mondtak arra a felvetésére, hogy egy új projektbe vágjanak bele, méghozzá vele együtt. A párttagságról szólva elmondta, már a pártalapítás belejelentését követő első huszonnégy órában nagyjából tízezer ember jelentkezett, akik segíteni szeretnék ezt a projektet.

Bár mindegyikük nem lesz a párt tagja, de Kiska szerint ez mégis fontos jelzés, hisz az emberek hajlandók tenni azért, hogy megváltozzon az ország. Azt is elárulta, hogy alulról építkező pártban gondolkodik és azokat hívja soraikba, akik tisztességes és igazságos Szlovákiát akarnak.

Nem zárta ki a más pártokkal való összefogást, annak érdekében, hogy át tudják venni a hatalmat a Smertől, ami már 12 éve hatalmon van.

Sok ember szeme figyel rám, akik bíznak bennem. Meggyőződésem, hogy a politikába való belépéssel meg tudom szólítani azokat az embereket, akik talán sose mentek el választani, vagy nem tudják, kit válasszanak és frusztráltak”

– jegyezte meg az elnök.

Fotó:  TASR

Késznek érzi magát arra, hogy egy pártot irányítson, annak elnöke legyen. Arra a kérdésre, hogy egy esetleges választási győzelem esetén kormányfő szeretne-e lenni, azt válaszolta, hogy erről még felesleges beszélni, most inkább arra kell koncentrálni, hogy a demokratikus erők összefogjanak és átvegyék a hatalmat a Smertől.

Átrendeződik a politikai térkép

Szóba kerültek a közvélemény-kutatási adatok is. A legutóbbi szerint Kiskát és pártját az emberek 40 százaléka támogatná és őt tartják a legmegbízhatóbb politikusnak. A leköszönő elnök szerint ezeket az adatokat alázattal kell kezelni, de jelzésértékű, hogy személyében az emberek 57 százaléka bízik, ami nagyon magas szám.

„Ez az, amire támaszkodom, ez az, amire építkezem, ám semmilyen párt sem alapulhat egy személyen” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy hosszútávon nem jók azok a pártok, amelyek egy ember körül forognak.

Arra a kérdésre, hogy lenne-e esélyük legyőzni a legerősebbnek számító Smert, azt felelte, ezt megmutatták az államfőválasztások is. Ha összefognak az azonos értékeket valló pártok, akkor erre van esély.

Megemlítette, hogy a Smer már kacsingat Kotleba pártja felé, ami nagy veszély lehet Szlovákiára nézve és valószínűleg átíródik Szlovákia politikai térképe is. Olyan információk is eljutottak hozzá, hogy Harabin is új párt alapításán tüsténkedik. Szinte biztosra vehető, hogy az eddig jó együttműködés a Smer elnökével azután is folytatódna és koalícióra lépne vele. Pont ezért szükséges a demokratikus elveket valló pártok szorosabb együttműködése is.

A Fico által emlegetett ultraliberalizmus veszélyére pedig úgy reagált, hogy a jelenkor problémája a kormány és az olasz maffia összefonódása, a volt kormányfő legközelebbi munkatársain keresztül. Akárcsak a Kočner körüli történések, valamint az, hogy megrendült az emberek bizalma az igazságos államban. Erről kell beszélni.

Kiska szólt arról is, hogy a titkosszolgálat évek hosszú során át megfigyelte Kelet-Szlovákiában az olasz maffiát, amiről egész biztosan tájékoztatta a volt belügyminisztert (Robert Kaliňákot) is. Mégis csak a két fiatal meggyilkolása mozgatta meg a nyilvánosságot és legalább az olasz maffia egy része már nincs az ország keleti részében.

Rettenetesen fájdalmas történetnek nevezte ezt, amivel meg kell birkóznunk. És még ki tudja milyen további részletek derülnek ki…

Fel van készülve a sárdobálásra

Robert Fico ellene indított hadjárata is szóba került. A Sme elnöke ugyan gratulált neki a pártalapításhoz, de azt is  mondta róla, hogy ezzel a szőnyeg alá akarja söpörni a problémákat. Kiska szerint ő már rengeteg támadást és sértést hallott Ficótól – nevezte szcientológusnak, uzsorásnak, gyémántcsempésznek, csalónak.

Az gondolom, hogy már egyetlen szlovák állampolgár sem veszi komolyan és látni ezt abból is, hogy a népszerűsége Kotlebáé alá csökkent. Azt gondolom, hogy a nézeteit már egytelen szlovák állampolgár sem veszi komolyan. Ezért aztán mondjon, amit csak akar”

 – summázta a leköszönő államfő. Azt is elmondta, felkészült a választási harcra és tudja azt is, hogy a sárdobálás, személyének lejáratása folytatódni fog, de áll elébe.

Fotó:  TASR

A személyét érintő KTAG ügy is szóba került, ami akár héttől tizenkét évig terjedő éves börtönbüntetéssel is végződhetne, ha megvádolnák. Arra a kérdésre, hogy számít-e a vádemelésre, azt válaszolta, Ficóban túl nagy a bosszúvágy amiatt, hogy nem nyerte meg a köztársaságielnök-választásokat és le kellett mondania a kormányfői posztjáról. Éppen az ő esetén látszik, hogy az államhatalommal vissza lehet élni, és nem lehet bízni a Smer befolyása alatt álló állami szervekben sem, ami szomorú. Politikai játékok zajlanak és nem okoz gondot nekik az államfő elleni támadás sem. „Hát akkor hogy érzi magát bármelyik polgár?” – tette fel a kérdést.

Hozzátette azt is, több adószakértő és más pénzügyi szakember végzett elemzést és mondott véleményt az ügyel kapcsolatban, akik világosan megfogalmazták, hogy ez egy abszolút politikailag konstruált ügy. Két nyomozótól, miután ezt kimondták, azonnal elvették az ügyet. A harmadik végre azt tette, amit elvártak tőle. Hogy mi lesz a folytatás? Az elnök csak az igazságszolgáltatásban bízik és reméli, nem a Smer elnökének bosszújáról van szó.

Személyes ellentéteikről elmondta, hogy ő sem az elnöki kampányban, sem hivatali idejében soha senkit nem támadott.

Ez nem az én stílusom és nem is az én szótáram”

– fejtette ki Kiska és kormányfőhöz méltatlan viselkedésnek nevezte azt a fokú arroganciát, amivel Fico fellép és ami megmutatkozik személye és pártja népszerűségi mutatóinak csökkenésben is.

Hatalmas benne a motiváció

S hogyan készült fel a leköszönő államfő arra, hogy a jövőben pártelnök esetleg még kormányfő is lehet, ami óriási változás az életben? Erre a kérdésre Kiska nevetve válaszolta, voltak az életében olyan időszakok, amikor több száz alkalmazottat irányított, több ezer ügyféllel és beszállítóval állt kapcsolatban. Napi 12 órát dolgozott, hogy cégei erőssé és sikeressé váljanak. Sokszor az államfői teendőit is este tíz után fejezi be, amelyek első látásra nem tűnnek bonyolultaknak, de azért elég igényes feladatok.

Tudja, ahhoz, hogy az ember jól végezze a munkáját, két dologra van szüksége – képességekre és motivációra. Hogy vannak-e hozzá képességeim, azt az embereknek kell eldönteniük. A motivációm hatalmas. A kedvem ahhoz, hogy jobbá változtassuk ezt az országot gyermekeink, az összes ember számára, hatalmas. Fel vagyok készülve arra, hogy ebbe minden erőmet beleadjam”

– mondta Kiska, aki jó érzéssel hagyja el nyáron az elnöki palotát. Úgy érzi, nem okozott csalódást azoknak, akik megválasztották. Mindig is arra törekedett, hogy a nép hangja legyen és rámutasson azokra a problémákra, amelyek a legsürgetőbbek.

kiska-nagykeveteket-fogadott.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.