2019. április 26., 21:15

Fiatalok százai vonultak az utcára, a klímaváltozás veszélyeire figyelmeztetnek

Középiskolások és egyetemi hallgatók százai vonultak az utcára, hogy A cselekvés napja (Akčný deň)2019 rendezvény keretében a klímaváltozással kapcsolatos problémákra figyelmeztessenek. A program péntek délelőtt kezdődött az Sznf téren, és estig tart. Aktivisták mondanak beszédet, a diákok a pozsonyi Comenius Egyetem Filozófiai Karának munkatársaival beszélgethetnek. Este tiltakozó megmozdulást szerveznek a Sznf téren és a kormányhivatal előtt.

A cselekvés napja Pozsony
Fotó: TASR

A demonstráció célja felhívni a politikusok figyelmét a klímaváltozás veszélyeire, és elérni, hogy ennek a krízisnek a megoldását tekintsék elsőrendű feladatuknak. „A világ minden táján a bolygó megmentéséért emelik fel a szavukat ma az emberek. Céljuk elérni, hogy a döntéshozók sürgősen cselekedjenek, még mielőtt visszafordíthatatlan károk keletkeznének" – mondta a középiskolás Jakub Andacký, a megmozdulás egyik szervezője.

Szerinte a fiatalok jövője veszélyben van.

Olyan szintre jutott a klímaváltozás, hogy már válságról beszélhetünk. Ha nem cselekszünk gyorsan, veszélybe kerülhet a társadalom. Számos országban vízhiány van, emelkedik az átlaghőmérséklet, azonnal lépnünk kell"

– mondta Andacký, és hozzátette, a politikusoknak is jobban oda kell figyelniük erre a problémára.

Elmondta, hogy találkoztak Andrej Kiska köztársasági elnökkel és más politikusokkal is, azzal a céllal, hogy a nemzeti parkokban és a védett tájterületeken folyó fakitermelés, valamint Felső-Nyitránál folyó szénbányászat leállításáról beszéljenek. A fiatalok kezdeményezését Zuzana Čaputová újonnan megválasztott elnök is támogatta. Véleménye szerint felelősségteljes hozzáállásra van szükség ebben a kérdésben, és szisztematikusan foglalkozni kell vele.

Martin Vlačiky paleontológus, a felszólalók egyike azt mondta a TASR-nek, hogy a helyzet rosszabbodik. „Az éghajlatváltozás egyre zajlik, és egyre közelebb kerülünk ahhoz a ponthoz, amikor már visszafordíthatatlanná válik" – mondta. Ezért szerinte a legmagasabb szinteken, azaz kormányzati szinten kell cselekedni. Megoldást lát azonban az egyén szintjén is, szerinte mindenki sokat tehet a környezetért.

Zdena Faragulová aktivista azt mondta, úgy gondolja, jelenleg nincs fontosabb kérdés, mint a környezeti válság.

Ha nem lesz már bolygónk, nem lesz több megoldásra váró probléma sem. Világszerte cselekedni kell, függetlenül attól, hová érnek el előbb a klímaváltozás hatásai. Nem igazságos, hogy azok az emberek szenvednek az éghajlatváltozástól, akik nem is tehetnek róla, nem pedig azok, akik okozzák”

– jelentette ki.

A pénteki megmozdulást a Fridays For Future Bratislava, a Bod Obratu, a Climate Save Slovakia és a Critical Mass szervezet rendezte.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.