2019. május 11., 18:17

Felavatták Winter Lajos szobrát Pöstyénben

Szombaton délután a pöstyéni sétálóhídon felavatták a fürdővárost világhírűvé tevő Winter Lajos bronzszobrát.

winter-lajos.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: TASR

A szobor alkotója Roman Hrčka szobrászművész, aki már több alkotásával is gazdagította a várost. A mű elkészítését a helyi ProWinter polgári társulás kezdeményezte négy évvel ezelőtt és ők szervezték meg a gyűjtést is.

A szobor
A szobor
Fotó:  TASR

A szoboravatón megjelent Winter Lajos néhány ma élő hozzátartozója is. A képen Winter ükunokája, Katarína Fratríková és Winter Lajos fivérének, Imrének az unokája csókolja a szobrot.

Az életrajzi film egykori plakátja
Az életrajzi film egykori plakátja
Fotó:  TASR

A szoboravatás egy kétnapos kulturális rendezvény része volt. Pénteken levetítették a Winter életéről készült Optimista c. filmet, ezt követően a pozsonyi Preßburger Klezmer Band adott koncertet. Szombaton további zenekarok léptek fel a városban.

Winter Lajos emléktáblája
Winter Lajos emléktáblája
Fotó:  TASR

Az érdeklődők a két nap folyamán ingyen megtekinthették a Winter Imre Fürdőmúzeumot. Ennek előterében a parkban egy fényképkiállítást is nyílt A Winter család és Pöstyén címmel, amely korabeli felvételeken mutatja be a családot és az egykori várost.

winter-lajos.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék