Erősödnek a migráció-ellenesek az EP-választás közeledtével

Matus Tibor 2019. április 20., 16:34

Közeledik az EP-választás, folynak a találgatások, hogy mely pártok lesznek majd a legerősebbek a voksolás után. Az Európai Parlament április 18-án adott ki egy átfogó elemzést a választási preferenciákról. Az EP-választást május 26-án, azaz öt hét múlva tartják.

Fotó: europarl.europa.eu

Az EP csütörtökön tartotta az utolsó ülését, ahol több leköszönő képviselő is búcsúbeszédet mondhatott. Ezen a napon hozta nyilvánosságra az Európai Parlament, mire számít, milyen lesz az összetétele a 2019-2024-es periódus alatt.

A felmérés alapján a jelenleginél sokkal több olyan képviselő foglal majd helyet a Strasbourgban ülésező EP-ben, akik alapvetően kritikusak Brüsszellel szemben, valamint olyanok, akik élesen ellenzik az idegen országokból és kultúrából származó emberek befogadását.

Az előrejelzés szerint a jobboldalon továbbra is a Néppárt marad a legerősebb, azonban megerősödik a Marine Le Pen vezette Nemzet és Szabadság Európája (ENF).  A Néppárt 1999 óta alakítja a legnagyobb frakciót az EP-ben, azonban a migrációt ellenzők jelentős mértékben meg fogják őket közelíteni.

Arra számítunk, hogy a Néppárt körülbelül 30 széket fog veszíteni, míg az ENF a jelenlegi 21 képviselő helyett 62-t küldhet

– áll az elemzésben, mely kitér arra is, hogy a nyíltan euroszkeptikusakból álló Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD), melyet Nigel Farage vezet, néggyel több képviselővel lehet jelen.

Fotó: europarl.europa.eu

Egy tavalyi jelentés részletesen foglalkozott azzal, hogy mennyire előretörhetnek a bevándorlásellenesek. Míg 1998-ban az európai választópolgárok hét százaléka voksolt volna rájuk, mára ez a szám már a 25 környékén van. Az egyik legnépszerűbb a Matteo Salvini által irányított Liga olasz kormánypárt, mely megakadályozza, hogy Olaszország bevándorló-országgá váljon.

Az alábbi ábrán látható a pártcsaládok preferenciáinak változása a márciusi felmérés óta:

Lejtőn a baloldal

A marxista Udo Bullmann vezette Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége nevű szélbalos csoport jelenleg 186 képviselőt küldhetett a mostani EP-be, azonban számuk jelentősen csökkenni fog, az Európai Parlament előrejelzése szerint számuk a 150-et se fogja elérni.

Magyarország

A felmérés alapján tovább erősödött a Fidesz.

Képgalériánk:
Fotó: europarl.europa.eu

Szlovákia

A legújabb felmérések már nem jósolnak a Most-Hídnek sem mandátumot. Azért is nehéz megbecsülni a szavazás végeredményét mert nem lehet megbecsülni a részvételi adatokat, márpedig Szlovákiában hagyományosan alacsony az EP választásokon való részvétel. Így csak a magyar választók mozgósításán múlik, hogy a két párt fog-e tudni képviselőt küldeni Strasbourgba.

Fotó: europarl.europa.eu

Románia

Az RMDSZ-nek egy parlamenti mandátumot jósol a tanulmány, becslései szerint a romániai szavazatok 5,1%-át szerezné meg.

0 HOZZÁSZÓLÁS