EP-választás: A Most-Híd tiszteletben tartja a választók döntését
Ez olvasható a parlamenti párt közösségi oldalán vasárnap közzétett bejegyzésben, mellyel az európai parlamenti választások nem hivatalos eredményeire reagálnak. Eszerint a párt még öt százalékot sem szerzett. A bejegyzés szerint a párt a hazai színtéren folytatni kívánja az ország és az Európai Unió javára végzett tevékenységét.
„Az öt évvel ezelőtti részvételhez képest ugyan nőtt a részvételi arány, de a választók 80 százaléka tegnap is úgy döntött, hogy nem akarja befolyásolni az európai történések menetét. De az unió irányára ők is hatással lesznek” – olvasható a közleményben. A Most-Híd szerint azáltal, hogy nem nyilvánítottak véleményt,
„A Most-Híd európai irányultsága megkérdőjelezhetetlen. Nagy József EP-képviselőnk kiváló eredményeket ért el Brüsszelben. Az Európai Bizottság elé vitte a kisebbségi jogminimumot. Most nem szerzett mandátumot ahhoz, hogy a kisebbségi jogvédelem területén elvégzett munkát folytathassa” – áll a bejegyzésben.
Ravasz Ábel, a párt alelnöke az RTVS vasárnapi közéleti műsorában kijelentette: az eredményt nem értékelheti pozitívan, hiszen a Most-Híd szerette volna megtartani a pozícióját az EP-ben. Csalódott amiatt is, hogy a magyar kisebbséget senki sem fogja képviselni Brüsszelben. Úgy véli, ez az eredmény annak is betudható, hogy a párt sok szavazója nem támogatja a Smer-SD-vel és az SNS párttal kötött koalíciót.
– tette hozzá. Ravasz szerint a nem hivatalos, előzetes eredmények a magyar kisebbségre nézve szomorú állapotot mutatnak.