2019. április 16., 12:19

Elhunyt Reicher Gellért, a Szőttes szervezőtitkára

Nagy veszteség érte a felvidéki magyar kultúrát. Kedden életének 70. évében Szalócnál autóbalesetben életét vesztette Reicher Gellért, a Szőttes szervezőtitkára.

img_2666-jpg
Fotó: Fábián Gergő

Reicher Gellért neve összeforrott a Csemadokkal, 1964-től volt tagja a szövetségnek. A pozsonypüspöki alapszervezet tánccsoportjában kezdett táncolni, de tagja volt a színjátszó csoportnak is.

1971-ben a Szőttes Népművészeti Együttes szervezőtitkáraként lett a Csemadok munkatársa.

A sokszor anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzett munkájáról így vallott:

Nekem ez a munka a hitvallásom. Elhivatottság nélkül az ilyen munkát, ráadásul kisebbségben, nem lehet végezni. Szerencsére nekem a magyar kultúra, a néptánc, népművészeti hagyományaink megőrzése, továbbadása életem értelme”.

Reicher Gellért szervezőtitkári feladatai mellett kivette részét a Csemadok által rendezett országos fesztiválok szervezéséből (Országos Népművészeti Fesztivál Zselíz, Országos Kulturális Ünnepély Gombaszög) is.

Áder János köztársasági elnök 2016-ban március tizenötödike alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesítette Reicher Gellértet.

2018-ban Gyurcsó István-díjat kapott. A díjazottat Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára méltatta, laudációjában révkalauznak nevezte a kitüntetettet, akit néptáncos berkekben mindenki úgy ismer, mint Papa.

Reicher Gellértre igazán ráillik a kifejezés, hogy a kultúra napszámosa.

Jóban-rosszban kitartott a Szőttes mellett, generációkat nevelt a néptánc és a népzene szeretetére. Évtizedek óta a vállán vitte ezt a csapatot, a szíve, a lelke volt. Közvetlen, kedves és szerény ember hírében állott, aki mindig kész volt másokon segíteni. Hiánya pótolhatatlan a felvidéki magyar kultúra számára.

Reicher Gellért temetése április 24-én, szerdán lesz 15 órakor a pozsonypüspöki temetőben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.