2019. április 16., 07:25

Egészségügyi reform a kórházak átcsoportosításával

Andrea Kalavská és Peter Pellegrini kormányfő tegnap az egészségügyi minisztérium épületében tartott sajtótájékoztatójukon mutatták be a szlovákiai kórházak csoportosításáról szóló projektet. 

Pellegrini és Kalavská
Fotó: TASR

Elmondásuk szerint az egyik legnagyobb egészségügyi reformról van szó, melynek eredménye a páciensek színvonalasabb és biztonságosabb ellátása, a megismételt műtétek és klórházi kezelések számának csökkenése, valamint a kórházak jobb megközelíthetősége lesz.

„Ez az elmúlt 15 év egyik legnagyobb olyan változása, amely a páciensek javát szolgálja. Örülök, hogy ma hivatalosan is bejelenthetem az Egészséges Változás elindítását, amely a következő 11 évben Szlovákia minden régiójába színvonalas, elérhető és célzott egészségügyi ellátást fog hozni” – mondta a kormányfő. A projekt gyakorlati megvalósítására tehát fokozatosan, 2030-ig fog sor kerülni.

Kalavská a reformot „áttörőnek” nevezte, és hangsúlyozta: azt széles vita előzte meg, eredménye pedig az egészségügyi ellátás javulása lesz, melynek pozitív hatását egy idő után minden páciens meg fogja érezni.

Helyi, regionális és nemzeti kórházak

A kórházakat három kategóriába fogják csoportosítani. Az ún. helyi kórház a páciensek számára legfeljebb 30, a regionális kórház 60, a nemzeti kórház pedig 120 perc alatt lesz megközelíthető. A csoportosítás keretében azt is meghatározzák majd, milyen típusú egészségügyi szolgáltatásokat fognak nyújtani az egyes kórházakban.

Sűrűbb lesz a kórházak hálózata is, aminek köszönhetően már az ország területének 91 százalékán biztosítva lesz, hogy a páciens a lakóhelyéről indulva legfeljebb fél óra alatt eljuthasson a legközelebbi sürgősségi osztályra (az eddigi arány 87 százalék volt).

A kórházak az új feltételek teljesítésére két évet kapnak. Az egészségügyi biztosítók nem fognak szerződést kötni olyan egészségügyi szolgáltatásokra, amelyek nem felelnek meg a megszabott feltételeknek. Az emiatt az egyes kórházakban felszabaduló kapacitást az erőteljesebb specializációra fordítják majd, vagyis azokra a szolgáltatásokra, amelyekben az adott kórház jó.

A minisztérium olyan lehetőséggel is számol, hogy a felszabaduló férőhelyeket az utókezelések során hasznosítják majd. Fokozatosan így legalább háromezerrel nőhet a tartósan használt kórházi fekvőhelyek száma. A növekedés egyforma arányú lesz minden régióban, hogy a műtéten átesett páciensek a lakóhelyükhöz minél közelebb lábadozhassanak majd. A fekvőhelyek hatékonyabb kihasználásának köszönhetően 2030-ig a jelenlegi 29 ezer euróról 39 ezer euróra nőhet a kórházi ágy után fizetett támogatás összege.

A kórházak csoportosításának projektjét külföldi példák inspirálták, melyek az egészségügyi ellátás javulásához vezettek. A projektet az Egészségügyi Politikai Intézet (IZP) három évig készítette elő.

 

Megosztás
Címkék