2019. október 23., 14:21

Dzurindának gondja van az emberszabásúakkal

Mikuláš Dzurinda Szlovákia exminiszterelnöke kijelentette, nem hajlandó foglalkozni többet a Gorilla-üggyel.

201605131922070.0000001a_dzuri.jpg

A DenníkN újságírói a besztercebányai egyetem politológia tanszékén tartott előadása után próbáltak meg érdemi információkat kicsikarni a volt miniszterelnökből, aki azonban elzárkózott a válaszadástól.

Kijelentette, az üggyel kapcsolatban továbbra is köti őt a titoktartás, így arról sem volt hajlandó beszélni, tudott e a felvételek létezéséről.

Nem a feladatom, ráadásul erőm sincs rá, hogy meggyőződjek a hangfelvételek valódiságáról, ahogy az sem dolgom, hogy az egyes gyanúsításokat kommentáljam vagy kivizsgáljam"

– nyilatkozta a Szlovák Hírügynökségnek a múlt hét folyamán.

Dzurinda a nyilvánosság figyelmébe ajánlotta az egykori főrendőr, Jozef Šátek blogját. Szerinte, bár Šátek sosem volt az ő rajongója", az érdeklődő minden fontos információt megtalál ott a Gorillával kapcsolatban. Šátek egyébként azt állítja, a Gorilla-botrányban a teljes politikai spektrum így vagy úgy érintett, de a Smer-SD kormányoknak köszönhető a vizsgálatok elmaradása és a bizonyítékok eltűnése.

Mindig is a maffia ellen küzdöttem, még ha most azt is olvasom, hogy ez nem így volt"

– zárta mondandóját Dzurinda.

Megosztás
Címkék