2019. június 10., 17:31

Dunai hajóbaleset - TEK: belátható távolságban van a Hableány kiemelése

"Belátható távolságban van" a Hableány kiemelése, a hajó rövidesen emelhetővé válik - jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője hétfőn Budapesten, a Margit hídhoz közel május 29-én elsüllyedt személyhajó kiemelésével kapcsolatos helyzetről tájékoztatva.

dunai-hajobaleset-1.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: MTI

 

Sikeresen elvégezték a Hableány kiemeléséhez szükséges előkészítő munkát, a kötelek a hajó alatt vannak, így nemsokára megkezdődhet az elsüllyedt sétahajó kiemelése, jelentette be a magyar Terrorelhárítási Központ hétfő délután a budapesti Margitszigeten tartott sajtótájékoztatón.

„Azt a munkafolyamatot, amelyet hosszú napokon keresztül az emelési pontok kialakításának hívtunk, azt eredményesen befejeztük. A négy emelőheveder a hajó alatt van, az ellenőrzések megtörténtek, a megfelelő helyen és emelési ponton vannak a hajó alatt, fel vannak adva az uszályokra, ebből fakadóan a hajó rövidesen emelhetővé válik” - kezdte sajtótájékoztatóját Jasenszky Nándor, a magyar Terrorelhárítási Központ Társadalmi Kapcsolatok Osztály vezetője.

Elmondta, még sok feladatuk van addig, míg az emelést meg lehet kezdeni. Ennek első lépése, hogy a Clark Ádám úszódaru elfoglalja a helyét, ahonnan az emelést végrehajtja. „Akkor áll össze ez a négy hajóból álló úszómű, aminek az egyik vége lesz a Clark Ádám, ahonnan emel.” Hozzátette ez egy precíziós munka, mert egyrészt, a darus hajónak a pozicionálása és rögzítése, illetve az úszómű összeigazítása a Duna erős sodrása miatt nem egyszerű. Ha ez megtörténik akkor van lehetőség arra, hogy azt a kötélrendszert, amire felkötötték a hevedereket, az úszódarura akaszthassák. Ekkor egy újabb ellenőrzés következik és ha mindent rendben találnak, akkor készen állnak az emelésre.

Jasenszky Nándor elmondta, még nem tudják pontosan, hogy mikor kezdődhet meg a hajó kiemelése, még bármi történhet az ellenőrzések során, de szerinte rövid időn belül megtörténhet.

Fotó:  MTI

Felhívta a figyelmet a veszélyre, hogy a hajótest 70 éve épült és nem tudni, hogy az ütközésben mennyire sérült meg. A mérnökök által kiszámított pontokon helyeztek el mindent, de ennek ellenére nem zárható ki, hogy a hajótesttel történik valami.

A kiemelés legkritikusabb pontja szerinte az első szakasz, amikor a medertől elemelkedik a hajótest egy nagyon lassú eljárással. Úgy fogalmazott, ha valami történhet, akkor az leginkább ekkor történhet. Ha a kapitányi híd kiemelkedik a vízből, akkor megállítják az emelést, hogy azt át tudják vizsgálni a búvárok, van-e benne holttest. „A következő emelési szint a hajó közepén, a napozó fedélzet szintje, ahol szintén átvizsgálások fognak történni és utána következik annak a teremnek a részletes vizsgálata, ahol a legtöbb utas tartózkodott.” Jasenszky Nándor közölte, ennek a célja, hogy az esetleges áldozatokat kihozzák a hajóból, ezután tudják folytatni az emelést és egy bárkára rögzítik a roncsot, majd elszállítják. Ezután a rendőrség folytatja a helyszínelést az elszállítást követően.

Újságírói kérdésre Jasenszky Nándor elmondta, napszaktól függetlenül készek megkezdeni a kiemelést.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a budapesti Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet tartózkodott. Hét utast sikerült kimenteni. Vasárnapig 20 halálos áldozat került elő, még hét dél-koreai utast és a sétahajó magyar kapitányát keresik.

Fotó:  MTI

dunai-hajobaleset-1.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.