2019. március 22., 18:00

Dankót és Vondráčeket fogadta a pápa, meghívták őt Szlovákiába és Csehországba

Andrej Danko (SNS), a szlovák parlament elnöke és Radek Vondráček, a cseh képviselőház elnöke pénteken közös pápai audiencián vettek részt.

danko dubcek emlékművénél
Fotó: TASR

„Be kell vallanom, hogy reszkettem, mert lehetőségem nyílt köszönetet mondani (a pápának) az általa terjesztett szeretetért és jóságért” – jelentette ki újságírók előtt Danko az audiencia után.

A házelnök elmondása szerint a vatikáni látogatásra a szláv hittérítő, Cirill halálának 1150. évfordulója alkalmából került sor. Cirillt Rómában temették el.

A szlovák és a cseh parlament elnökeivel együtt a Vatikánba látogatott néhány római és görög katolikus püspök is. A küldöttség tagja volt továbbá Jaromír Čižnár szlovák főügyész és Pavel Zeman, a cseh legfelsőbb államügyész is.

Danko egy kézzel készített fujarát ajándékozott a pápának. Elmondta: ez az ajándék jelképes jelentőséggel bír a pásztorok és a szlovákok számára is.

Danko és Vondráček meghívták Ferenc pápát egy közös látogatásra Szlovákiába és Csehországba.

Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek ezzel kapcsolatban utalt rá, hogy a szlovák egyház képviselői fel fognak ajánlani a pápának több lehetséges időpontot az esetleges látogatásra.

A pápa az audiencia keretében megáldotta azokat a kelyheket, melyeket a pozsonyi várban található Hétfájdalmú Szűz Máriának szentelt kápolnában tartott istentiszteleteken fognak használni. A kápolnát tavaly újították fel Danko kezdeményezésére.

Danko és Vondráček ezt követően közösen megkoszorúzták Jan Palach és Alexander Dubček római emlékművét. A látogatásuk végén mindketten gratuláltak Jozef Tomkónak, a Népek Evangelizációja Kongregáció volt prefektusának, aki március 11-én töltötte be a 95. életévét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.