2019. március 1., 16:23

Danko szerint az államfőnek nemzeti, keresztény és szociális értékeket kellene vallania

A szlovák elnöknek olyan embernek kellene lennie, aki sokkal mélyebben elkötelezett a nemzeti, keresztény és szociális értékek mellett. Ezt pénteken jelentette ki Andrej Danko, a parlament és az SNS elnöke abban a videóban, melyet a médiának küldött.

Andrej Danko
Fotó: TASR
Nagy hiba, hogy a nemzeti, keresztény és szociális pártok nem tudtak összefogni”

– mondta Danko. Hozzátette: bántja őt a Smer-SD hozzáállása is. Zuzana Čaputovával kapcsolatban, aki a legutóbbi felmérésekben az első helyen végzett, azt mondta, megdöbbenti, hogy

az erős médiajelenléttel rendelkező ügynökségek ma képesek egy ismeretlen lányból elnököt csinálni”.

Danko hozzáfűzte: tiszteli a nőket.

A házelnök arról is beszélt, hogy rövidesen változtatni kell a politikai munkavégzés formáján.

„A régi koalíciós tanácsok, ülések egyre kevésbé működnek. Úgy vélem, az emberek és a társadalom változásokat akarnak”  – fejtette ki.

Az elnökválasztás első fordulójára március 16-án kerül sor. Ha az első körben egyik jelölt sem szerzi meg az érvényes szavazatok több mint felét, március 30-án második fordulót tartanak. Ebben az első kör két legsikeresebb jelöltje méri majd össze az erejét. Szavazni 7 és 22 óra között lehet majd.

Ábécé sorrendben a következő jelöltek indulnak az elnökválasztáson: Bugár Béla, Zuzana Čaputová, Martin Daňo, Štefan Harabin, Eduard Chmelár, Marian Kotleba, Milan Krajniak, František Mikloško, Maroš Šefčovič, Róbert Švec, Bohumila Tauchmannová, Juraj Zábojník és Ivan Zuzula.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.