Danko nem így akar együttműködni
Danko a párt elnökségének rendkívüli ülése után tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta: kényelmetlenül érzi magát amiatt, hogy a médiából kell értesülnie egy miniszter, illetve egy magas beosztású tisztviselő távozásáról.
Pellegrini is megszólalt
Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő a csütörtöki találkozón szeretné meggyőzni az SNS-t, hogy a párt szövetségese, és nem az ellensége. Ezt szerdán jelentette ki az összeférhetetlenségi bizottság ülése előtt, az SNS elnökségének határozatára reagálva.
Pellegrini nem gondolja, hogy Dankónak gondja lenne vele. „Valószínűleg jobban meg akar ismerni” – véli a kormányfő, aki szerint holnap tisztázni fogják az SNS elnökével a félreértéseket. Hozzátette: az ügyből nem csinál tragédiát.
A miniszterelnök minden feltételt biztosítani fog, hogy az SNS miniszterei teljesíthessék azt, amit prioritásként tűztek ki.
A kormányfő bízik benne, hogy a nézeteltérések megbeszélése után ő is, és a kormány is tovább dolgozhat. "Szeretnék már dolgozni, és nem összeesküvés-elméletekre reagálni napi szinten” – tette hozzá. Pellegrini egyszersmind elnézést kért Dankótól, hogy nem tájékoztatta őt előre Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány távozásáról.
Állítása szerint aznap nagy volt a rohanás, ugyanakkor a koalíció érdekében cselekedett. A belügyminiszter-jelöltekről a koalíciós tanács ülésén fognak tárgyalni – fűzte hozzá a kormányfő.
SMER-SD: Az egyetlen ésszerű alternatíva
Robert Fico volt kormányfő és a Smer-SD elnöke érzékeli a koalíciós pártok programjának és prioritásainak sokféleségét. A jelenlegi hármas kormánykoalíciót ennek ellenére az egyetlen ésszerű alternatívának tekinti.
Fico Andrej Danko, az SNS elnökének szerdai kijelentéseire reagált, aki elmondta: jelenleg kényelmetlenül érzi magát a koalícióban, ezért beszélni akar Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfővel.
„Kulcsfontosságúnak tartom a kormányprogramot, melynek megvalósítása terén Peter Pellegrini számíthat a teljes körű támogatásomra, ahogy a párt egész vezetésének támogatására is” – tette hozzá Fico.
Bugárék másként láják
A Most-Híd párt nem osztja az SNS nézeteit, melyeknek Andrej Danko pártelnök adott hangot a párt elnökségének szerdai ülése után. Az alapvető politikai kérdéseket illetően a párt semmilyen hangsúlyeltolódásokat nem érzékel a koalíción belül – áll a Most-Híd szerdán közzétett állásfoglalásában.
„Számunkra továbbra is érvényes a kormányprogram, amely a külpolitikát tekintve egyértelműen fogalmaz” - olvasható a közleményben, mely szerint a koalíciónak most elsősorban a Szlovákia előtt álló fontos és komoly feladatokra kell összpontosítania.
„Ehhez biztosan nem segít hozzá, ha a problémákat és az esetleges nézeteltéréseket a médián keresztül, a nyilvánosság előtt akarjuk megoldani” – zárul a párt állásfoglalása.
Danko a koalícióban gondolkodik
A politikus hangsúlyozta: így nem tudja elképzelni a koalíció további működését, de ez nem jelenti azt, hogy a párt megnyitná a koalíciós szerződést.
Danko elmondása szerint Pellegrini kormányfőként új ember az SNS számára, akinek még nem ismerik az értékrendjét és az álláspontját bizonyos kérdésekben. Hozzátette: vannak olyan témák, melyekben a kormányfőnek állást kell foglalnia, „ha élvezni akarja a bizalmunkat”.
Az SNS elnöke példaként a migrációt és a migránsok elosztását, illetve az Európai Unió magját említette.
Danko elismerte, hogy ő kérte a szerdai kormányülés elhalasztását péntekre, hogy még az ülés előtt egyeztetni tudjanak a kormányfővel.
A pártelnök hangsúlyozta: a koalíciós szerződés megnyitása nincs játékban. „Ha azt fogom érezni, hogy az SNS fuldoklik, hogy be akarják mocskolni, akkor megteszem, ahogy tavaly is megtettem” – jelentette ki Danko, cáfolva azokat az információkat, hogy az SNS szóba hozta volna az előrehozott választásokat.
Dankónak a pénzügyminiszterrel is gondja van. „Visszautasítom, hogy leborulva kelljen pénzt kérnem és keményen kelljen harcolnom olyan dolgokért, amelyek egy működő államban természetesek” – fogalmazott a pártelnök.
A véleménykülönbségek kapcsán az SNS elnöke megemlítette a szíriai háborút és Oroszországot is, melynek érdekeit szerinte nem szabad megsérteni.
Danko sajtótájékoztatója után a kormányhivatal kiadott egy közleményt, mely szerint Pellegrini találkozik az SNS elnökével, hogy megtárgyalják az aktuális politikai kérdéseket.
A miniszterelnök szerint a jelenlegi koalíció az egyedüli biztosítéka Szlovákia stabilitásának. Hozzátette: abszolút prioritást élvez számára a kormányprogram megvalósítása, és olyan feltételeket akar teremteni a három koalíciós párt minisztereinek, melyek biztosítják az egyes tárcák sikeres működését.