2018. július 19., 19:39

Danko az ukrán nagykövetet bírálta a képviselőkről tett kijelentései miatt

Andrej Danko, a parlament elnöke felszólította Jurij Muškát, Ukrajna szlovákiai nagykövetét, hogy ne nyilatkozzon a parlamenti képviselők magánútjaival kapcsolatban. Danko szerint a kijelentései összeférhetetlenek a nagyköveti felhatalmazásával. Erről Tomáš Kostelník, a parlament szóvivője tájékoztatott csütörtökön.

Andrej Danko
Fotó: TASR

„A képviselőknek megvan a jogi és a társadalmi státuszuk. Szlovákia szuverén és demokratikus állam. Ha bármelyik állampolgár, nem beszélve egy parlamenti képviselőről, úgy dönt, hogy valahová elutazik, egy nagykövet sem fogja megmondani neki, hogy mehet-e oda vagy sem” – jelentette ki Danko, aki szerint az ukrán nagykövet megsértette a protokollt, és ismételten nem megfelelő módon nyilatkozott nemcsak a parlamenti képviselőkről, hanem az állam képviselőiről is. Felszólítja ezért Miroslav Lajčák (Smer-SD-jelölt) külügyminisztert, hogy figyelmeztetesse Muškát: az ilyen kijelentések összeférhetetlenek a tisztségével.

„A nagyköveti mandátumnak megvannak a szabályai, és Muška úrnak tudatosítania kell, hogy joga van véleményt nyilvánítani és állást foglalni, de a felhatalmazása ettől eddig terjed. Bízom benne, hogy nyilvánosan bocsánatot kér a fenyegetésekért, amelyek itt elhangzottak. Ha egy parlamenti képviselő úgy dönt, hogy akár a Krímbe, akár a Holdra utazik, senki sem félemlítheti meg ezért” – tette hozzá Danko, hangsúlyozva: nem hivatalos útról van szó, az ukrán törvények pedig a szlovák állampolgárokra nem vonatkoznak.

Kitiltás fenyegeti a Krímre utazókat?

Muška csütörtökön kijelentette, hogy azok a szlovák parlamenti képviselők, akik augusztus elején az Oroszország által annektált Krím-félszigetre terveznek utazni, hogy megvizsgálják az ottani körülményeket, megsértik az ukrán törvényeket. „Nem örülök a döntésüknek. Azok, akik elfogadják a megszálló kormány meghívását, megsértik az ukrán törvényeket. Az ukrán fél reagálni fog, azt gondolom, hogy ki fogják őket tiltani Ukrajna területéről” – jelentette ki Muška, aki levélben kérte a szlovák pártoktól, hogy beszéljék le a képviselőiket erről a lépésről.

Peter Marček független képviselő a TASR hírügynökségnek csütörtökön megerősítette, hogy ő szervezi az utat. „Képviselők és vállalkozók jönnek, magánszemélyként, a szabadságuk alatt” – tette hozzá. A többi képviselő nevét nem akarta elárulni, csak Martina Šimkovičovát (független) említette. Kettőjükön kívül még négy koalíciós képviselő csatlakozna. A terv szerint július 31-én repülnek Moszkvába, majd onnan augusztus 1-jén utaznak tovább a Krímre, és augusztus 4-én indulnak haza.

Marček elismerte, hogy a szlovák külügyminiszter már felhívta a figyelmüket, hogy kitilthatják őket Ukrajna területéről. „A külügyi tárcán keresztül üzentem, azért utazom a Krímre, hogy megnézzem az ottani lakosok emberi jogainak állítólagos megsértését. A média is csatlakozik hozzánk” – tette hozzá. Szerinte az emberi jogokat nem a Krímen, hanem Ukrajnában sértik meg.

Szlovákia hivatalos állásfoglalása az, hogy a Krím annexiója a nemzetközi jog megsértése. A képviselő azonban ezzel nem ért egyet. „A Krím a kezdetektől fogva Oroszországhoz tartozott” – hangsúlyozta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.