2018. július 4., 16:47

Danko átveszi Az Év Homofóbja Díjat

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke pénteken találkozni szándékozik „Az Év Homofóbja” ankét szervezőivel, és átveszi tőlük az azonos nevű „antidíjat” is, melyet a homoszexuálisokról szóló kijelentései miatt ítéltek oda neki.

Andrej Danko
Fotó: TASR

„Meghívom azokat, akik ezt a díjat odaítélték nekem, hogy jöjjenek el, és világosítsanak fel. Lehet, hogy én leszek felvilágosítva, lehet, hogy ők fogadják el az én érveimet” – közölte szerdán újságírókkal Danko, aki jelenleg Izraelben tartózkodik hivatalos látogatáson. Hangsúlyozta: „a gyermek alapvető emberi joga előbbre való, mint bárkinek a szexuális irányultsághoz való joga.”

Az antidíjat a következő kijelentésért ítélték oda a házelnöknek: „Ha valaki a szexuális irányultsága alapján lemond a reprodukcióhoz való jogáról, lemondott arról, amit a természet és Isten adtak neki, hiszen ha valaki a homoszexuális kapcsolat mellett dönt, nem lehet joga gyerekeket nevelni.”

A jelöltek között volt egy pap, Marián Kuffa, Boris Kollár és Ľubomír Galko parlamenti képviselők, valamint Branislav Škripek EP-képviselő is.

Danko úgy értékeli a találkozót, mint egy lehetőséget a téma megvitatására, illetve arra, hogy megmagyarázza és kiegészítse a kijelentést, mivel azt szerinte kiragadták a szövegkörnyezetből.
A parlament elnöke hangsúlyozta: több meleg ismerőse van, és homoszexuális párokat is ismer.

"Elfogadom és tolerálom mindenkinek a személyes döntését úgy a szexuális irányultságáról, mint az életmódjáról. Nincs jogom bárkinek is megszabni, hogy milyen szabályok szerint élje az életét. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha egyszer egy homoszexuális pár kapcsolatban él, akkor előnyben részesíti a szexuális irányultságát más jogokkal szemben” – mondta Danko az örökbefogadási jogra utalva.

Hozzátette: minden emberi jog ott kezdődik és végződik, ahol elnyomnak egy másik emberi jogot. „Észben kell tartani annak a gyermeknek az emberi jogait is, aki ilyen partneri kapcsolatban nevelkedik” – fogalmazott a házelnök.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.