2019. augusztus 2., 13:26

Csütörtökön 55 ember esett össze a hőségtől

A mentők augusztus elsején, csütörtökön 55 embert láttak el, akiknek nehézségeik támadtak a hőség miatt.

hoseg.jpg

Mintegy kilenc páciens Zsolna környékén lett rosszul, ám a legtöbb eset Pozsony közelében történt – tájékoztatta a TASR-t az egészségügyi mentőszolgálat operációs központjának (OS ZZS) szóvivője, Alena Krčová.

A mentősök ismételten arra kérik az embereket, hogy figyeljenek oda a rosszullétek megelőzésére. Ebédidőben, 11 és 15 óra között ajánlott bent maradni, és odafigyelni a megfelelő folyadékbevitelre, ugyanis a magas hőmérséklet mindannyiunk szervezetét megterheli. A legnagyobb veszélynek a gyerekek, az idősek és a krónikus betegek vannak kitéve.

Ha semmiképpen sem tudjuk elkerülni, hogy kint tartózkodjunk, nem szabad megfeledkeznünk a megfelelő fejfedőről és a könnyű öltözék viseléséről. Emellett folyamatosan pótoljuk a folyadékot, és ne várjuk meg azt, míg szomjasak leszünk

– tette hozzá Krčová.

Amennyiben a védekezés ellenére is felmerülnek egészségügyi problémák a meleg következtében, a mentősök azt tanácsolják, hogy hűtsük le a beteget, és apránként adagoljuk neki a folyadékot. Ha azonban a tünetek rosszabbodnak, mindenképpen kérjünk segítséget a 155-ös segélyhívószámon.

A szerző a Pro Media Alapítvány újságíróutánpótlás-képzésének gyakornoka.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.