2019. november 11., 18:56

Bukovszky: 2020 elején mutatják be kisebbségi törvényt megelőző végső javaslatot

A nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény irányelveiről széles körű diskurzus kezdődik, amelybe a kisebbségi szervezetek mellett bevonják az egyes tárcákat is.

bukovszky-laszlo.jpg
Bukovszky László: A kisebbségi pártok esetében a törvény eltörölné az 5%-os küszöböt
Fotó: TASR

A jogalkotási javaslat végső formájáról 2020 elején fog tárgyalni a Nemzeti Kisebbségekért és Etnikai Csoportokért Felelős Bizottság. A TASR hírügynökséget Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos tájékoztatta hétfőn.

A kormánybiztos szerint az említett törvény, amelynek kidolgozása 1992, vagyis az ország Alkotmányának elfogadása óta várat magára, a lehető legátfogóbban fogja meghatározni a kisebbségi jogokat az alkotmánnyal, valamint az elfogadott nemzetközi kötelezettségekkel és ajánlásokkal összhangban.

Mivel bizonyos kisebbségi jogokat a törvények nem garantálnak, nem elégedhetünk meg pusztán a jelenlegi, széttöredezett jogi szabályozás egységesítésével”

– figyelmeztetett Bukovszky.

A kormánybiztos egy komplex, világos és a nemzeti kisebbségek igényeit figyelembe vevő, az aktuális kormányrendeletekre is reagáló törvényi szabályozást ígér, amelyhez széles körű támogatást akar szerezni.

„A jogalkotási javaslat végső formája a jövőbeni kormány kiindulópontja lehet majd a kormányprogram és a következő időszakra vonatkozó jogalkotási terv kidolgozásakor” – fűzte hozzá a kormánybiztos.

A jogalkotási javaslat alapkoncepcióját, amely megtalálható a kormánybiztos weboldalán, novemberi ülésükön tárgyalták meg a Nemzeti Kisebbségekért és Etnikai Csoportokért Felelős Bizottság tagjai. A dokumentumot egy kisebbségi szakértőkből és a kormánybiztosi hivatal munkatársaiból álló munkacsoport dolgozta ki. 2019 áprilisa óta dolgoztak a javaslaton.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.