Bugárt nem érdeklik a felvidéki magyarok, csak a saját funkciójára gondol
A szlovák hírügynökségnek adott interjújában a vegyespárt elnök színt vallott.

Mint elmondta, semmi esetre nem hagyná ott a pártelnöki széket, még ha ez akadálya is lenne a „magyar” pártok együttműködésének. Csakis akkor távozna a tisztségből, ha ezzel a Most-Hídnak segítene. A pártelnöki tisztséget legalább a jövő évi választásokig szeretné megtartani. Az új pártvezér nemcsak a párton belül kellene, hogy ismert legyen, hanem a választók körében is.
Bugár nem akarja, hogy az esetleges elnökcserét a más pártokkal folyó együttműködés határozná meg, saját személyét ugyanakkor nem tartja akadálynak. Mint kifejtette:
Bugár elmondta: többször is felkínálta a lemondását az elnöki posztról, legutóbb június végén, de az Országos Tanács nem fogadta el. A párt fiataljainak címére megjegyezte, hogy legyen szó az új parlamenti képviselőkről, államtitkárokról vagy a Most-Híd alelnökéről, Ravasz Ábel roma kormánybiztosról, vállalniuk kell a felelősséget is, ha az elnökségre pályáznak, emellett a párton belül és a választók körében is ismerteknek kell lenniük.