2019. január 15., 17:35

„Miniszterelnök úr, tegye őt karanténba” – tanácsolta Matovič Pellegrininek

Martin Glváčnak, a parlament alelnökének távoznia kell a hivatalából, jelentette ki kedden Igor Matovič, az OĽaNO vezetője. Egyben felszólította Peter Pellegrini kormányfőt, hogy tegyen meg mindent ennek érdekében, és távolíttassa el Glváčot az összes tisztségből, amelyet jelenleg betölt. 

201711091852290.matovic-02.jpg

Matovič ezzel azokra a médiában megjelent információkra reagált, melyek szerint Glváč a közösségi hálón keresztül kapcsolatban állt Alena Zs.-vel, aki ellen Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében folyik eljárás.

„Miniszterelnök úr, tegye őt karanténba. Glváč abban az időben frakcióvezető volt, most a frakció és a parlament alelnöke, az emberjogi bizottság és a katonai hírszerzést felügyelő különbizottság tagja, ezen kívül a Smer-SD párt szűk vezetésének is a tagja, továbbá a párt kerületi főnöke”

–  sorolta Matovič Glváč funkcióit. Hozzátette: ha a kormányfő nem tesz eleget a felszólításnak, akkor csak egy bábu Robert Fico, a Smer-SD elnöke kezében. Az ellenzéki politikus felszólította Andrej Danko házelnököt is, hogy szabja feltételül, hogy a következő üléstől kezdve Glváč már nem töltheti be az alelnöki tisztséget.

„Az állam jó hírnevéről, hitelességéről és biztonságáról van szó. Ez az ember nyilvánosan kinevette azokat, akik kijártak a terekre. Tudta, hogy a nő, akivel a Facebookon élvezkedett, egy gyilkosság megrendelője, ennek ellenére visszataszító és cinikus módon nyilvánult meg. Ennek az embernek nincsen lelkiismerete. Nincs keresnivalója a parlament alelnöki székében”

– fogalmazott Matovič.

Alena Zs., akit azzal gyanúsítanak, hogy ő rendelte meg Ján Kuciak és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolását, az utóbbi években több befolyásos emberrel is kommunikált. Köztük van például René Vanek főügyészhelyettes, Martin Glváč, a parlament alelnöke és a Smer-SD elnökségének tagja, Boris Kollár parlamenti képviselő és a Sme rodina elnöke, Juraj Droba pozsonyi megyefőnök és Andrej Danko, a parlament elnöke is. Erről a Denník N portál számolt be a nyomozás során felderített információkra hivatkozva.

A napilap szerint ezekre a beszélgetésekre azután derült fény, hogy a nyomozók lefoglalták a nő mobilját és számítógépét, illetve miután szákértők vizsgálták át ezeket. A terhelt a szóban forgó beszélgetéseket archiválta, és nem kizárt, hogy zsarolásra is felhasználta.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.