Az út Lajčáktól Lajčákig
Az utóbbi napok Szlovákiájában egy sikertelen színházi előadás nézői lehettünk, írja Andrej Bán a Denník N napilap kommentárjában. Mindnyájan emlékezünk, ahogy Miroslav Lajčák kijelentette, ha senki sem megy tőlünk Marrakeshbe, ő bizony lemond.
S a függöny legördült… csakhogy aztán újra felhúzták, s következett a második felvonás, s minden, ami ezt követően a színpadon zajlott iszonyúan kínos volt. Ha a miniszter nem gondolta komolyan a kijelentését, nem kellett volna kimondania, ha pedig komolyan gondolta, akkor annak megfelelően kellett volna cselekednie.
Mert most a bohózat legkínosabb harmadik felvonásának nézői vagyunk. Azt követően, hogy Lajčák meghallgatta a személye felé irányuló támogatás kitörését, nagylelkűen beleegyezett, hogy mégis marad. Lajčák talán azt gondolja, apró részletről van szó csupán, de nem. A Nyugat szabad világának több pilléren kellene állnia, ezek egyike pedig a szavak súlya, a közszereplők esetében különösen. És éppen ez a pillér omlik össze azzal, hogy ennek a kormánynak az egyik legjobbnak mondott minisztere cáfolja a saját szavait. Persze, ez nem azt jelenti, hogy az új Lajčák miniszter nem lenne jobb, mint amilyen Fico miniszter lehetne. Csak éppen valamennyivel kisebb lesz köztük a különbség…
Kinek jó Lajčák maradása?
Lajčák a lemondása visszavonása során azzal érvel, hogy Pellegrini garantálta neki, semmi sem változik az ország külpolitikai orientációjában és stratégiájában. Csakhogy bizonyára vannak, akik még emlékeznek arra, hogy Lajčák lemondását nem Szlovákia orientációja váltotta ki, hanem az az egyszerű tény, hogy Andrej Danko nyilvánosan hülyét csinált belőle mondván, évekig önkényesen azt készítette elő, amit Szlovákia elutasít (a globális migrációs csomagot), írja a Pravda napilap megkérdezve, vajon azt is garantálta Pellegrini Lajčáknak, hogy ez többször már nem fordul elő.
Hogy mi ebben a jó Lajčáknak még nem tudjuk, az viszont teljesen egyértelmű, hogy mi a jó benne Pellegrininek. Amíg ugyanis Lajčák a tisztségében marad, Pellegrini úgy tehet, hogy az SNS ömlengései a külpolitikánk ellen nem más, mint a kutya ugat, a karaván pedig halad esete. Hogy Lajčák maradásának objektíven jó oldala is lesz-e a kormány számára, s nemcsak olcsó politikai alibizmusról van szó, elsősorban Pellegrinin múlik majd. Mert amint láthattuk rögtön azt követően, hogy Lajčák bejelentette a maradását, Danko nem állt le. A beharangozott „kérdéseivel”, amelyeket a diplomáciánk fejével szeretne megvitatni egy személyes találkozón, az SNS elnöke nyilvánvalóvá tette, a dolgok ilyetén alakulása nem a kedvére való, és nem is tartja véglegesnek, írja a Pravda.
Nem Fico győzött ugyan, ám Lajčák sem
A marrakeshi bohózat főszereplői, azaz Lajčák, Pellegrini és Kiska egész héten olyan jelzéseket küldtek kifelé, hogy ezt a becstelenséget egy nemesebb cél érdekében végzik: Szlovákia képe és külpolitikája érdekében. Valójában azonban azt remélték, mindnyájan értjük, hogy a lényeg, amiről szó van, az Fico. S hogy hozzájuk hasonlóan bennünket is megrémiszt az elképzelés, hogy a Smer elnöksége Ficót jelöli Pellegrininek a külügyminiszteri posztra, s az nem utasíthatja őt vissza, Kiska meg nem nevezheti ki őt, véli a Denník N.
A károk egy ilyen esetben óriásiak lettek volna, mivel Fico fizikai jelenléte a kormányban egy szempillantás alatt semmissé tette volna a jeleit azoknak a változásoknak, amelyeket Pellegrini meg a miniszterei láttatni igyekeznek, ha éppen nincsenek Fico szeme előtt.
De Fico ezt is megkockáztatta volna, pedig nem biztos, hogy az egész úgy végződött volna, ahogyan ő azt elképzelte. Más eseményekkel együtt a kormányba való visszatérése újabb tüntetéseket eredményezhetett volna, amelyek még feszültebbé tehették volna a koalíciós viszonyokat, s ki tudja, az eddig szervilis Bugár az elvárások ellenére akár azt is mondhatta volna talán, hogy elég. Vagy Andrej Danko, esetleg Pellegrini. Egy olyan koalícióban, amelyben a legerősebb pártnak nincs egyetlen államfőjelöltje sem, de van két ellenséges tábora, és főleg jelentősen alacsonyabb preferenciái, s ahol a másik két pártot csak a hatalom utáni vágy tartja össze, bármit megjósolható, csak a túlélésük hónapjainak a száma nem.
És nagy valószínűséggel elmondható, hogy Lajčák megmentése egyáltalán nem jelenti a külpolitikánk megmentését is. Danko, Hrnko, Blaha meg többiek olyan hangosak maradnak, hogy a befolyásuk Szlovákia képére összehasonlítható lesz Lajčákéval. És Lajčák csak Lajčák, nem pedig Henry Kissinger. Megnyerte ugyan a székéért folytatott küzdelmet, de minden mást elveszített – Marrakesht, a biztonsági stratégiát meg a jó hírnevét is, véli a Denník N.
