2018. november 23., 19:57

Az SNS nem lép vissza a nagy áruházláncok megadóztatásától

A Szlovák Nemzeti Párt nem vonja vissza az áruházláncok különleges illetékére vonatkozó törvényjavaslatot, a tagjai pedig nem hagyják magukat megfélemlíteni – jelentette ki Andrej Danko, az SNS és a parlament elnöke a péntek esti rövid sajtótájékoztatóján Gabriela Matečná földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter jelenlétében. A törvényjavaslat a második olvasatba kerülhet.

201708231305150.danko.jpg

„Azt üzenem mindenkinek, aki a párt tagjaival fel akarja venni a kapcsolatot vagy rájuk akar ijeszteni, hogy nem lépünk vissza a nagy áruházláncok megadóztatásától" – jelentette be Danko, és hozzátette, hogy az álláspontját a pénteki koalíciós tanácson is prezentálta.

Ha valaki azt gondolja, hogy engem vagy a képviselőket meg lehet félemlíteni, akkor nagyon rosszul hiszi. Éppen az ellenkezője az igaz, keményen és határozottan megyünk harcba"

– hangsúlyozta a házelnök.

Danko azt is hozzátette, hogy az állam az illetékektől több mint 100 millió eurót várhat. Elmondása szerint nem érdekli, ha a törvényjavaslat ütközni fog az európai jogalkotással. „Matečná miniszter asszonyt nemcsak én támogatom, hanem a koalíció is, így minden adott ahhoz, hogy ezt a törvényt sikeresen végigvigyük" – mondta.

A törvény Danko szerint „megtanítja a tiszteletlen vállalkozókat arra, hogyan viselkedjenek Szlovákiával szemben". „Emellett azt is elérjük, hogy a földművelők, a termelők és a feldolgozók minden évben támogatást kapjanak" – tette hozzá Danko, aki szerint így jó lehetőség nyílik a szlovák termelés megerősítésére.

Matečná szerint a nagy üzletláncok mostohán bánnak a szlovák ellátókkal. „Az ő pozíciójukat is meg szeretnénk erősíteni az illeték bevezetésével" – hangsúlyozta. Matečná szerint a befolyó összeg az agrárszektort fogja erősíteni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.