2018. május 25., 08:00

Az SNS-es minisztérium 175 millió euróért vásárolna tarackágyúkat

Andrej Danko által kinevezettek a DenníkN beszámolója szerint minél több üzlet megkötését kezdeményezik. Jelige: Amíg lehet.

zuzana-2.jpg

A védelmi minisztérium 25 darab Zuzana 2 tarackágyú gyorsított megvételét kezdeményezte, amelyet a hazai Konštrukta Defence állami vállalat gyárt.

Az SNS jelöltjei nem csak eldöntötték, de a koalíciós partnereket is meggyőzték az ágyúk megvételéről, így ezt a kormány jóvá is hagyta. A 155 milliméter kaliberű nehéztarackok irányzéka számítógép által vezérelt, és egy Tatra teherautó alvázára építették rá.

Az üzletre nem írnak ki versenytárgyalást, mert a saját állami vállalttól rendelnék 175 millió euróért, amibe természetesen beletartozik a személyzet kiképzése, a pótalkatrészek leszállítása és még továbbiak.

Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszter mindezt csupán ennyivel kommentálta: „Büszkeséggel és mosollyal az arcomon tudom mondani, hogy a kormány jóváhagyta a vásárlást.”

A máriatölgyesi (Dubnice nad Váhom) Konštrukta Defence vállalat már elhíresült a készülő „finn” Patria csapatszállítók üzletével. A csapatszállítókat úgy vásárolná a minisztérium, mint egy új finn-szlovák fejlesztést, ezért ezt az ügyletet sem versenytárgyalás alapján döntötték el.

Mielőtt az SNS még nem felügyelte a honvédelmi minisztériumot, addig nem gondolkodtak ekkora nagyságú ágyúvásárlásban. Bár Máriatölgyesen kifejlesztették az új típusú Zuzana 2 tarackot, mégsem volt a vétel napirenden. A 25 darab Zuzana 2-nek a jelenleg még meglévő 16 darab, a 90-es évek közepén vásárolt Zuzana 2000-t kellene felcserélnie. Az új tarackok pontosabbak, a hatótávolságuk is megnőtt 41 km-re, és jobban védi a tüzéreket.

A hadügy idén februárban jelentette be igényét az új tarackokra, majd a javaslat három hónapon belül a kormány elé került, amit jóvá is hagytak, így valószínű a hadügy a jövő héten alá is írhatja a megrendelőt. A hírek szerint még ebben az évben 26 millió eurót költenének a 175-ből, és a teljes üzlet 2021-ben zárulna.

A szakértők is csodálkoznak az ügylet gyorsaságán, hiszen egyelőre elég lett volna 8 új tarackot vásárolni, amivel feltöltötték volna az eddigiek számát, de láthatóan az SNS vezette minisztérium minél több ügyletet kíván megkötni, minél nagyobb tételekben.

A minisztérium állítása szerint az új tarackok paraméterei összehasonlíthatóak a legfejlettebb tüzérütegekével. Persze itt is kérdéses az ár, hiszen a Zuzana röpke 4,8 millió euróba kerül (ÁFA nélkül). Dánia tavaly vásárolt hasonló Ceasar típusú ágyukat a francia Nexter vállalattól darabját 2,6 millió euróért. De természetesen elfogadjuk a miniszter úr állítását, hogy a Zuzana azért jobb, mint a Ceasar, mivel ez 40 darab lőszert tud szállítani, míg a francia csak húszat.

A szakértők szerint viszont már nincs értelme sokat egy helyben lövöldözni, mert az ellenfél vissza talál lőni, ahogy azt is nehezményezik, hogy a hasonló árkategóriában lévő ágyúk nyolcat tudnak kilőni percenként, míg a mi Zuzanánk csupán hatot.

De a Zuzanával is úgy vagyunk, mint a magyarok a narancsukkal, kicsit lassúbb, jóval drágább, de legalább a mienk. Hiszen mégiscsak Szlovákiában gyártják, így az adók és a járulékok otthon maradnak. Elfogadható továbbá a miniszter érvelése, hogy egy katonai konfliktus esetén könnyebb pótolni a hazai gyártmányú veszteséget.

A kérdés, hogy a Konštrukta Defence vállalat milyen alvállalkozásokon keresztül fogja megoldani a tarackok gyártását, és hogy ezen alvállalkozók névsorát egyáltalán nyilvánosságra hozzák-e. A DenníkN ezen kérdésére viszont sem a miniszter sem a minisztériumi szóvivő nem válaszolt.

Egyelőre annyit tudni, hogy beszállítóként szerepelhet a báni (Bánovce nad Bebravou) Tanax vállalat, amely Jozef Majský tulajdona (nem az ő, hanem az apuka neve köthető a nem banki szervezetek kiüresítésével), illetve a máriatölgyesi ZŤS Metalurg vállalat, amely a híres cseh fegyvergyáros Jaroslava Strnada holdingjához köthető.

Újra itt a szlovák világmárka

A 90-es években fejlesztették ki a Zuzana első verzióit, amely tulajdonképp a nyugati töltetekre átalakított csehszlovák Dana típusú ágyú volt, persze már számítógépes vezérléssel. Úgy látszott a siker sztori beindul, amikor 2001-ben a görögök vásároltak belőle 12 darabot. Ezután viszont senki sem vásárolt a NATO tagállamok közül és a görögök is szép csendben átpasszolták a ciprusiaknak.

A mai történet is hasonlóan alakul. Újra világszínvonalát bizonyítaná a Zuzana, már legalábbis a minisztérium szerint, de a realitások valószínű, hogy máshol vannak.

Ezt a hadipari cirkuszt már többször eljátszották, legutóbb 2015-ben egy EVA fantázianévre hallgató könnyített tarackkal, amely 32 tonna helyett, csupán huszonegy tonnát nyomott. Akkor is sorolták a lehetséges vevőket, de sajnos három év után már senki sem beszél róla.

Megosztás
Címkék