2019. április 2., 11:12

Az SNS elérte, hogy visszahívják a hokibotos mezeket

A Szlovák Jégkorong-szövetség 2018 szeptemberében mutatta be új logóját, amely egy stilizált szlovák címert ábrázol, ezen három felemelt hokibot látható a hármas halom helyett. A bemutatás után többen is kitámadták a logót, és az állami szimbólum meggyalázásáról beszéltek.

jg2.jpeg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: TASR

A nagy port kavart hokibotos mezekből igazi ritkaság válhat a gyűjtők számára. Úgy tűnik ugyanis, hogy már nem sokáig lehet használni és kapni az említett logóval feltüntetett mezeket. A múlt hét folyamán a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) állami jelképekről szóló törvénymódosításában beterjesztette, hogy a szlovák jégkorong-válogatott mezeire az állami jelkép kerüljön.

A törvény május 15-től lép érvénybe, a jégkorong-világbajnokság azonban már május 10-én elkezdődik. Így megtörténhet, hogy a hokibotos mezeket még a világbajnokság első napjaiban viselhetik a szlovák játékosok, utána viszont már nem.

Három hokibot a hármashalom helyett

A Szlovák Jégkorong-szövetség 2018 szeptemberében mutatta be a szlovák jégkorong-válogatott új logóját, ami Szlovákia nemzeti címerének egy stilizált formája, melyben a kék-fehér hármashalmot három felemelt hokibot alkotja.

Az új logó azonnal kiverte a biztosítékot az oktatási tárcánál, és Martina Lubyová miniszterasszonynál. Anton Hrnko (SNS) éles szavakkal bírálta az ötlet kivitelezőit. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy hagyjanak fel az állami szimbólum megbecstelenítésével. A mi halmaink nem a maguk hokibotjai" – írta Hrnko közösségi oldalán. Az állami szimbólum meggyalázásáról beszélt továbbá a Matica slovenská is.

A pénz motiválta az új logó beterjesztését

Az új logó létrehozását a szlovák jégkorong vizuális egyesítése mellett leginkább a pénz motiválta. A jelenlegi mezeken látható állami címerre ugyanis nem vonatkoznak szerzői jogok, így bárki használhatja és árulhatja őket.

Fotó:  SZĽH

Az új logót szerzői jog védi. Az általa hozzájutott pénzösszeget pedig a jégkorong-szövetség az ifjúság fejlesztésére és különböző projektekre szerette volna felhasználni – nyilatkozta akkoriban Martin Kohút, a Szlovák Jégkorong-szövetség elnöke.

Kötelezik a szlovák címer viselését

Martina Lubyová oktatási miniszter végül elérte, hogy ne csak a stilizált címer legyen a szlovák hokimezeken. Így az 2018 végén kötött megegyezés alapján a mez vállrészére kerülne a szlovák állami címer is.

A parlamenti képviselőknek azonban ez sem volt elég, így nem rég egy olyan törvénymódosítást terjesztettek be, miszerint a Szlovákiát képviselő sportolók kötelesek mezeiken az állami címert viselni. Más grafikai elemek ellenben csak kisebb méretben lehetnek feltüntetve a mezeken.

„Nincs azon semmi rossz, ha az állami címert kötelezik viselni a sportolóknak. Mint a labdarúgó-válogatott egykori játékosának soha nem jutna eszembe megváltoztatni hármashalmunkat három focilabdára” – nyilatkozta Dušan Tittel (SNS), a törvénymódosítás egyik beterjesztője.

Egyben hozzátette, megérti a szövetség azon szándékát, hogy saját védett logóján keresztül növelje bevételeit. A módosítás beterjesztői jelenleg Andrej Kiska köztársasági elnök aláírására várnak, aki csak a törvénymódosítás áttanulmányozása után szeretne nyilatkozni.

Igazi ritkaság lehet a gyűjtők számára a hokibotos mez

A hokibotos mezeket 2018 októberétől lehetett megvásárolni. A jégkorong-szövetség hivatalos internetes üzletében 49,9 euróért vásárolhatják meg az érdeklődök. A mez eredeti változata, amelyen a játékos neve és száma is szerepel, 149 euróba kerül. A nagyon rövid ideig használt hokibotos mez sokak szerint így igazi ritkaság lehet majd a gyűjtők számára.

Forrás: Sme

jg2.jpeg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.