2019. május 22., 16:28

Az ellenzék szerint szégyenteljes az alkotmánybíró-választás eredménye

Andrej Kiska államfőnek végeznie kellene a munkáját, jelentette ki Bugár Béla, a Most-Híd elnöke arra utalva, hogy az elnök a korábbi alkotmánybíró-választás után a nyolc felkínált jelöltből csak három alkotmánybírót nevezett ki. A parlament most további négy jelölt nevét terjeszti a köztársasági elnök elé, akiket a parlament kedden és szerdán választott meg.

alkotmanyb0rosag-epulete.jpg
Fotó: TASR

Bugár nem lát problémát abban, hogy az Alkotmánybíróság taglétszáma nem teljes. Emlékeztetett: az intézmény korábban is működött kevesebb mint 13 bíróval. Úgy véli, ez nem katasztrófa, de nem is jó. Az ellenzék ugyanakkor szégyenteljesnek nevezte a szavazás eredményét.

Jaroslav Paška (SNS) képviselő szerint a sikertelen választás nem veti a legjobb fényt a parlamentre. Úgy véli, nem a megfelelő jelöltek hiánya a probléma, hanem az, hogy a koalíció és az ellenzék nem tudnak megegyezni a nevekben. Az államfőnek szerinte joga van úgy határozni, ahogy jónak látja.

Az ellenzéki képviselők egyetértettek abban, hogy a választás eredménye szégyenteljes. Szerintük a parlament képtelen volt teljesíteni a kötelességét, és elegendő jelöltet felkínálni az államfőnek.

Hihetetlen, hogy mindnyájan leszögezik: hét jelöltet akarnak megválasztani, nem akarják húzni az időt, a végén pedig egyetlen jelöltet választanak meg”

– mondta Ján Marosz, az OĽaNO képviselője. Hasonló véleményen van Boris Kollár, a Sme rodina elnöke is. Azt állítja, a koalíció szándékosan taktikázik, hogy aztán az elnököt vádolhassa obstrukcióval.

Annak ellenére, hogy a koalíció képviselői kijelentették, a lehető legtöbb alkotmánybíró-jelöltet akarják megválasztani, végül csak négyet sikerült. Kedden (5. 21.) a képviselők Pavol Boroňt, Marek Tomašovičot és Martin Vernarskýt, szerdán Patrik Palšát választották meg. Összesen 24 pályázó közül választhattak. Mivel még mindig nincs meg a kellő számú jelölt, újabb szavazásra fog sor kerülni.

Andrej Kiska államfő szerdán kijelentette: nem nevez ki több alkotmánybírót, amíg a képviselők meg nem választják a kellő számú jelöltet úgy, ahogy azt az alkotmány megköveteli tőlük. Egyben bírálta a képviselőket amiatt, hogy megint nem teljesítették az alkotmányban előírt kötelességüket, és nem választották meg a hiányzó jelölteket.

A taláros testületben jelenleg hét bíró foglal helyet, a kívánt összlétszám 13. A korábban megválasztott nyolc jelölt közül Andrej Kiska államfő három új alkotmánybírót nevezett ki, működőképessé téve ezáltal az Alkotmánybíróság (AB) plénumát. Az AB elnökének Ivan Fiačant nevezte ki.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.