2019. június 14., 12:43

Autós üldözés volt Pozsonyban, egy rendőr megsérült

Autós üldözés volt Pozsonyban csütörtök este. A rendőrök egy ittas vezetőt üldöztek, egyikük megsérült. Erről Michal Szeiff, a Pozasony Megyei Rendőrkapitányság szóvivője tájékoztatott pénteken.

rendorsegi-autosuldozes.jpg
Fotó: Policia.sk

Este 20:30 körül a rendőrök egy Fiat Punto típusú személygépkocsira figyeltek fel a Slovnaft utcában, amely hirtelen gyorsítani kezdett, miután észrevette őket. A rendőrök többször felszólították, hogy álljon meg, a sofőr azonban ignorálta a figyelmeztetéseket.

A rendőrök Pozsonypüspöki utcáin keresztül üldözték az illetőt, aki „rendkívül veszélyesen vezetett, és így veszélyeztette a többi sofőrt, valamint a gyalogosokat” – írta le az esetet Szeiff.

A Svornost utcában a rendőrök figyelmeztető lövéseket adtak le, de az illető ezután sem állt meg. Az egyenruhások ezért kilőtték az autó kerekét, amely rögtön leeresztett. A sofőr ennek ellenére is megpróbált tovább menekülni.

Az üldözés a Borekova utca közelében ért véget. A rendőrök a férfit kiszedték a kocsiból és őrizetbe vették. A beavatkozás közben megsérült egy rendőr, a kezét kellett ellátni. A 41 éves sofőrt alkoholtesztnek vetették alá, amely 1,35 ezreléket mutatott. A megbízott nyomozó hatósági személy megtámadása és tudatmódosító szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés ügyében indított eljárást.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.