2019. november 27., 11:05

Autópálya Társaság: Az R3-as előkészítésének ütemterve változatlan

Az R3-as gyorsforgalmi út építésének előkészítésére vonatkozó ütemterv nem változik. Az előkészítésnek több szakasza van, és szakaszosan folytatódik az EIA eljárás, vagyis a környezeti hatásvizsgálat is. Erről Jiří Hájek, a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) befektetési igazgatója tájékoztatott kedden (november 26.), reagálva a parlament elé szervezett tüntetésre.

autopalya.jpg

A Közép-Szlovákia déli régióiból érkező tüntetők arra reagáltak, hogy a környezetvédelmi minisztérium október 17-én kiadott egy közleményt, miszerint leállítja a környezeti hatásvizsgálatot az R3-as Zólyom és Ipolyság közötti szakaszának előkészítésével összefüggésben.

Hájek ezzel szemben azt állítja, hogy az R3-ast érintő környezeti hatásvizsgálat (EIA) folytatódni fog, csak éppen szakaszosan. Hozzátette:

nem lenne értelme most megcsináltatni a hatásvizsgálatot egy 70 kilométeres útszakaszra, amelyből belátható időn belül csak 10 kilométer épülne meg, közben pedig a maradék 60 kilométerre lejárna a környezeti hatásvizsgálati dokumentum érvényessége.

Hájek szerint a szakaszos megoldás hatékonyabb, a végeredmény pedig ugyanaz lesz, és az R3-as előkészítésének ütemterve sem változik.

A befektetési igazgató arról is beszámolt, hogy

a megvalósíthatósági tanulmány két, "csaknem kritikus" szakaszt jelölt meg: a korponai és az ipolysági elkerülő utat.

A további szakaszok esetében elegendő felújítani az útburkolatot és elvégezni más kisebb, anyagilag kevésbé megterhelő javításokat.

Közép-Szlovákia déli régióinak lakosai kedden a parlament épülete előtt tüntettek, az R3-as gyorsforgalmi út Zólyom és Ipolyság közötti szakaszának és a hozzá tartozó elkerülő utak kiépítését követelve. A megmozdulást az "Ahol akarat van, ott út is van" nevű polgári társulás szervezte. Több mint kétszázan vettek részt rajta, köztük az érintett régió polgármesterei is. A kezdeményezés mögött Zólyom, Dobronya (Dobrá Niva), Korpona, Hontnémeti (Hontianske Nemce) és Ipolyság polgári aktivistái állnak.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.