Čaputová elfogadhatatlannak tartja, hogy Jankovská a helyén maradjon
Zuzana Čaputová államfő szerint elfogadhatatlan, hogy Monika Jankovská (Smer-SD) továbbra is az Igazságügyi Minisztérium államtitkára maradjon. Ez a kijelentés a hétfőn kiadott nyilatkozatában szerepel. A médiában megjelent információkra reagálva megállapította, hogy az igazságszolgáltatás Szlovákiában áru volt, amelyet egyes emberek meg tudtak vásárolni. Hangsúlyozta, hogy ennek véget kell vetni.

– jelentette ki Čaputová Jankovskára utalva, aki múlt héten adta át a mobiltelefonját a rendőröknek.
Az elnök asszony a továbbiakban arról beszélt, hogy
a szlovák igazságszolgáltatást meg kell tisztítani azoktól, akik kudarcot vallottak.
Emellett olyan intézkedéseket kell elfogadni, amelyek biztosítják a felelősségre vonást egy független szerv által. Az államfő hangsúlyozta a független rendőrséget felügyelő szerv, a bírókat érintő, hatékony fegyelmi eljárások és a szakmai etikai kódexek fontosságát. Kiemelt fontosságúnak tartja továbbá, hogy
gyorsan és objektíven vizsgálják ki Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának körülményeit és előzményeit.
Ezzel összefüggésben elismételte a felügyelő ügyészek felhívását, akik korábban felszólították a hírekben szereplő, az ügyben információval rendelkező állami tisztviselőket, hogy tegyenek vallomást. Úgy véli, ez a magatartás társadalmi szempontból hasznosabb lenne, mint a médiában olvasni a kifogásaikat vagy a mentegetőzésüket.
Az elnök asszony szerint az is hiteles magyarázatra szorul, hogy miért és kinek a kezdeményezésére hallgatták le nem csupán az újságírókat, hanem a nyomozást felügyelő ügyészeket is.
– figyelmeztetett Čaputová.
Az elnök asszony az állampolgároktól azt kérte, hogy ne veszítsék el az igazságszolgáltatásba vetett bizalmukat, hiszen az a társadalom, amelyből ez hiányzik, nem lehet demokratikus. Óva intett a médiában megjelent információk elbagatellizálásától is. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a hírek nem a gyanúsítottak jelenlegi befolyásáról szólnak, hanem azokról az évekről, amikor a hatalmukat építették.
– zárta Čaputová.
