2019. június 17., 14:49

Andrej Kiska hivatalosan bejelentette, hogy saját pártot alapít

Andrej Kiska volt szlovák államfő ma egy Besztercebányán tartott sajtóértekezleten hivatalosan is bejelentette, hogy új pártot alapít.

kiska-es-partja.jpg
Fotó: TASR

A politikai tömörülés neve Za ľudí (Emberekért) lesz. Az előkészítőbizottság tagjai: Jana Žitňanská, volt EP-képviselő, Juraj Šeliga, a Tisztességes Szlovákiáért szerveződés egykori szóvivője, Mária Kolíková volt igazságügyi államtitkár és Michal Luciak, a volt elnök belpolitikai tanácsadója.

A párt legfontosabb célkitűzései között említette, a minőségi és elérhető egészségügyi szolgáltatást, az igazságosságot, a korszerű és színvonalas oktatásügyet, a régiófejlesztést és az egészséges, élhető környezetet.

A Smer kész Kotlebával és Harabinnal együtt kormányozni, ezért "egyetlen szavazat sem veszhet kárba" - közölte Kiska.

A Progresszív Szlovákia (PS) és az Együtt koalíció tagjainak azt üzente: "ne a sajtón keresztül üzengessünk egymásnak, hiszen ismerjük egymás telefonszámát."

„Azokat az embereket akarjuk megszólítani, akik meg vannak győződve róla, hogy Szlovákiában mindenkit egyenlő esélyek illetnek meg. Alternatívát akarunk kínálni azoknak is, akik a mostani ellenzékben nem látnak alternatívát” – tette hozzá Kiska, hangsúlyozva: a párt célja a jelenlegi Smer-kormány leváltása.

„Vissza akarjuk adni Szlovákiát az embereknek” – zárta az exelnök.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.