2019. október 3., 16:14

Kevesen vették részt az abortusz témájában összehívott kerekasztal-gyűlésen

Az SNS által szerdára összehívott kerekasztal-gyűlésre több parlamenti párt sem delegált senkit. Voltak, akik a klasszikus, "nem jutott el hozzánk időben a meghívó" stratégiát vetették be távolmaradásuk indoklására.

abortusz Amerika

A Nemzeti Párt újabb hasonló megbeszélés összehívását kezdeményezi, lévén, rengetegen távol maradtak a kerekasztaltól. A legtöbben "egyéb" kötelességeikre hivatkozva mentették ki magukat.

Az SNS-en kívül egyelőre egyetlen másik párt, a Matovič vezette OĽaNO terjesztette be saját javaslatát a parlament elé.

A gyűlés minden egyes résztvevője egyet értett az élet védelmének fontosságában, nyilatkozta a kerekasztal egyik szervezője, Eva Smolíková (SNS) képviselő-asszony. Rajta kívül néhány Smer-es, illetve független képviselő volt jelen, de a Most-Hídból például senki. Az egészségügyi minisztérium államtitkársága, családvédelmi szervezetek és a történelmi egyházak képviselői is elfogadták a meghívást.

Az SNS módosító javaslata a felvilágosításra koncentrál. Szeretnék elérni, hogy az abortusz előtt kötelező legyen ultrahangon megmutatni a magzatot a várandós nőknek, illetve, ha az már hallható, a szívhangot is.

A nemzeti párt betiltana az abortusszal kapcsolatos reklámok terjesztését is.

Az OĽaNO indjtványai egyszer már nem mentek át a parlamenten. Ők, többek között, az örökbefogadási eljárások egyszerűsítésében, és a gyermekgondozási segély folyósításának kiterjesztésében látják a megoldást.

Az Egyszerű Emberek büntethetővé tennék a várandós nők abortuszra való ösztönzését is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.