2018. szeptember 21., 18:05

A szlovák külügyminiszter Ukrajnáról tárgyalt az EBESZ képviselőivel

Szlovákia jövőre az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) elnökeként hozzájárulna az ukrajnai feszültség enyhítéséhez és a konfliktusok által sújtott lakosság helyzetének javításához. Ezt pénteken jelentette ki Miroslav Lajčák külügyminiszter, miután találkozott az EBESZ képviselőivel.

Miroslav Lajčák
Fotó: TASR

„Ukrajna a közvetlen szomszédunk, illetve az az ország, amelyben a legnagyobb EBESZ megfigyelő misszió működik, ezért természetes módon a közelgő elnökségünk prioritásai között fogjuk kezelni (az itteni helyzetet)” – mondta Lajčák. A tervezett aktivitások között a konfliktusmegelőzést és -megoldást, az időben történő figyelmeztetést és a konfliktusok utáni helyreállítást említette.

Szlovákia az elnökség keretében támogatni fogja a már létező szerveket is, amelyek keresik a „befagyasztott” és a tartósan fennálló konfliktusok megoldását. Ide tartozik a háromoldalú kapcsolattartó csoport, a normandiai négyek és az ukrajnai különleges megfigyelő misszió.

A partnerek megvitatták a lehetséges forgatókönyveket is a jövő évi ukrajnai elnök- és parlamenti választások utáni helyzet alakulásáról.

Lajčák Martin Sajdikkal, a jelenlegi EBESZ-elnök különleges ukrajnai képviselőjével, Ertugrul Apakannal, az EBESZ különleges megfigyelő missziójának vezetőjével és Marcel Peskóval, az EBESZ konfliktusmegelőző központjának igazgatójával is tárgyalt.

Megosztás
Címkék