2018. június 27., 19:45

A szlovák kormányfő Strasbourgban

A jelenlegi viszontagságos időkben más országokhoz hasonlóan a Szlovák Köztársaságnak is szüksége van az Európa Tanácsra, véli Peter Pellegrini. A szlovák kormányfő szerdán szólalt fel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén Strasbourgban.

peter-pellegrini.jpg
Fotó: TASR

Pellegrini beszédében emlékeztetett: Szlovákia három nap múlva ünnepli annak 25. évfordulóját, hogy az Európa Tanács tagjává vált. A kormányfő felsorolta azokat a sikereket, amelyeket az ország ez idő alatt elért. Említést tett az Európai Unió Tanácsában betöltött szlovák elnökségről 2016 második felében, illetve a 2007-2008-as időszakról, amikor Szlovákia az Európa Tanácsban elnökölt. Megemlítette, hogy Miroslav Lajčák külügyminiszter jelenleg az ENSZ Közgyűlésének elnöke. Felhívta a figyelmet, hogy Szlovákia néhány nap múlva átveszi a V4 elnöki pozícióját, jövőre pedig az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben (EBESZ) is elnökölni fog.

Pellegrini a korrupcióról is említést tett, mint az európai demokráciát fenyegető egyik legnagyobb veszélyről. Elmondása szerint a korrupció már az Európa Tanácsra is árnyékot vetett, és Szlovákiát is elérte.

A szlovák kormányfő kérdésekre válaszolt az Európa Tanács Közgyűlésén, miután megtartotta beszédét.

A migránsokkal kapcsolatban elmondta, az a tény, hogy Szlovákia csak kevés menekültet fogadott be nem tükrözi a szolidaritás mértékét. Hogy ilyen kevesen érkeztek, azzal magyarázható, hogy Szlovákiát nem tekintik célországnak. Az ország más módon nyújt segítséget: műszakilag, pénzügyileg és emberek kiküldésével. Megemlítette azt is, hogy Ausztriában regisztrált menekülteket is befogatunk.

A miniszterelnököt a Kuciak-gyilkossággal és a szlovákiai sajtószabadsággal kapcsolatban is kérdezték. Válaszában Peter Pellegrini elmondta, hogy az ország történetének egyik legnagyobb nyomozócsoportja foglalkozik az esettel és más országok rendőrei is bekapcsolódtak az ügy felderítésébe.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.