A Smer szerint egy SaS-s képviselő munkatársa jelentette fel a tüntetőket
A legnagyobb kormánypárt a Facebook-oldalán közölte, hogy értesüléseik szerint Pavol Forisch, az SaS-es Jozef Rajtár képviselő munkatársa tett feljelentést a Tisztességes Szlovákiáért Mozgalom vezetői ellen.
Fotó:
TASR
Ezen információk alapján Rajtár képviselő titkosszolgálati játékának tekintjük a feljelentést, bocsánatkérést követelünk és azt, hogy hagyjanak fel a tüntetők megfélemlítésével”
- áll a párt állásfoglalásában.
A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökséghez szeptember 10-én érkezett névtelen feljelentés a tüntetés szervezői ellen, azzal vádolva őket, hogy Soros Györgytől kaptak pénzt államcsíny végrehajtására.
Lemondása előtt Robert Fico, a Smer elnöke nevezte Soros-bérenceknek a tüntetőket.
Címkék