2019. szeptember 22., 20:14

A ruszinok készülnek a választásokra és a népszámlálásra

A Szlovákiai Ruszinok Kerekasztala szombati ülésén döntött arról, hogy Népszámlálási Bizottságot hoz létre a 2021-ben esedékes szlovákiai népszámlálásra való felkészülés céljából. 

peter-medvi-.jpeg
Fotó: Korzár

Ennek elsősorban az lenne a feladata, hogy meggyőzze a ruszinokat nemzetiségük bevallására és ruszin identitásuk erősítésére. A kerekasztal szóvivője Peter Medviď elmondta, hogy ezt a törekvést erősíti az is, hogy 2020-at a Ruszin falu évének nyilvánították. Ez jó alkalmat kínál arra is, hogy felhívják a polgármesterek figyelmét arra, hogy az általuk irányított településeken ruszinok is élnek.

Mint megjegyezte a ruszin az egyetlen olyan nemzetiség Szlovákiában, amelynek a lélekszáma az elmúlt népszámlálások alkalmával folyamatosan nőtt. Vannak tartalékok is, mivel legutóbb 33 482 személy valotta magát ruszin nemzetiségűnek, de azok száma, akik a ruszint tekintik anyanyelvüknek 55469 volt. Ugyanakkor nehezményezte, hogy a ruszinok által lakott régiók az ország legszegényebb vidékei közé tartoznak, nagy az elvándorlás és ez elősegíti az asszimilációt is. Sürgette a pártokat, hogy többet foglalkozzanak a nemzetiségek problémáival és felvetette egy olyan választójogi törvény megalkotásának a fontosságát, amely saját jogon biztosítana parlamenti képviseletet a szlovákiai nemzetiségeknek.

Megosztás
Címkék