2019. augusztus 21., 09:43

A révkomáromi rászorulókat (is) kihasználva akart Kočner pártot alapítani

Tovább gyűrűzik a Threema-ügy. A titkosított üzenetváltásokból ezúttal az derült ki, hogy Kočner a komáromi Zsuzsová kapcsolatain keresztül helyi hajléktalanokat és rászorulókat is fel akart használni, hogy pártot alapíthasson.

201706091703080.0000000000000000000000000000001a_kocner.jpg

Mindebben Zsuzsová komáromi barátnője, a Napocska (Slniečko) szociális intézet igazgatónője, Silvia Téglásová asszisztált volna a nagyvállalkozónak – legalábbis ezt állítja az Aktuality.sk. Téglásová úgy nyilatkozott Zsuzsováról, el sem hiszi, hogy ekkorát tévedett egy emberrel kapcsolatban.

Ennek ellenére még ma is hetente hordja neki a tiszta fehérneműt – jegyzi meg a lap.

Téglásová természetesen visszautasítja azokat a vádakat és feltételezéseket, amelyek szerint a rászorulók adatainak illegális felhasználását tervezték. A terv szerint az intézet igazgatónője ("Sziszi") élelmiszercsomagok segítségével csalta volna ki a rászorulók aláírását. A Kočnerék által vásárolt furgon segítségével hordta volna szét az élelmiszert, a csomagok kiadásánál pedig a rászorulók által kötelezően felmutatott személyi igazolványokról csak átmásolták volna az adatokat és aláírásokat. Minden aláírás után 50 centet fizettek volna Téglásovának.

Egy falu minimum ötszáz aláírás, aztán csak át kell írni, és készen is vagyunk!

– írta Zsuzsová Kočnernek

Marian Kočner letartóztatása előtt Cél (Cieľ) néven tervezett pártot alapítani. Ehhez, a hatályos törvények értelmében legalább tízezer aláírásra lett volna szüksége.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.