2019. június 22., 17:00

A Most-Híd helyeket ajánl fel választási listáján más pártoknak

A vegyespárt elnöke, Bugár Béla megint felajánlotta lemondását a mai pozsonyi országos tanácsi ülésen, de ezt a jelenlévők nem fogadták el. A koalíción belül kialakult helyzetet úgy értékelte, hogy nincs ok előrehozott választásokra. Szó esett arról is, hogy a párt olyan szubjektumokkal is együtt kíván működni, amelyek a régiókat támogatják. Főleg a parlamenten kívüli pártokkal törekszik a kapcsolatok kiszélesítésére.

Bugár Béla
Fotó: TASR

Bugár a sajtóértekezleten rámutatott, előfordulhat, hogy a következő parlamenti választásokat követően képviselet nélkül maradnak a kisebbségek a szlovák törvényhozásban. Hangsúlyozta, mint egyetlen olyan parlamenti párt, amelyik a régiók és kisebbségek támogatását tartja szem előtt, átérzi ezt a felelősséget, ezért döntöttek úgy, hogy együttműködést ajánlanak fel azoknak a pártoknak, amelyek osztják az értékrendjüket.

A következő hetekben a Most-Híd elsősorban a parlamenten kívüli pártokkal és mozgalmakkal folytat megbeszéléseket.

Azoknak a pártoknak, amelyekkel meg tudunk egyezni, helyet ajánlunk fel a parlamenti választási jelöltlistánkon”

– jelentette ki a pártelnök. A Most-Hídra évfordulós közgyűlés vár, ahol a párt jövőbeli irányultságáról is döntenek.

Bugár reagált az SNS elnökének, Andrej Dankónak azon üzenetére is, hogy ha a Most-Híd megszavazza az ellenzék államnyelv-törvényt módosító javaslatát, akkor azt a koalíciós szerződés megszegésének tekinti.

Lehet, hogy ez ok lehet az előrehozott választások előidézésére, de az nem mi problémánk, hanem az övék”

– mondta. Hozzátette azt is, pártja már az első olvasatban támogathatja a jogszabályt és ezt meg is teszi. Beszélt arról is, hogy a törvénymódosításon még javítani kell. Ha második olvasatba kerül, akkor a Most-Híd csak akkor fogja támogatni, ha a javításokat végrehajtják.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.