2019. augusztus 15., 10:30

A magyar adatvédelmi hatóság garanciát vár a Facebooktól

A Facebooknak írásbeli garanciát kell adnia arra, hogy nem adja ki a felhasználók beszélgetéseit harmadik félnek, ha ez nem történik meg, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) ideiglenes intézkedésként megtiltja az adatok kiadását - közölte Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke csütörtökön az MTI-vel.

Facebook
Fotó: TASR/AP

A Facebook kedden elismerte, hogy korábban, állítása szerint a felhasználók engedélyével, lehallgatott beszélgetéseket, amelyekről leiratot is készített. A cég jelezte, felhagyott a gyakorlattal, hogy a beszélgetésekről készült hangfelvételeket megbízottjaival meghallgattatja. A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint a felvételeket mesterséges intelligencia segítségével számítógépek alakították át írott szöveggé. A Facebook ezután alvállalkozók százainak fizetett azért, hogy a leiratok pontosságát ellenőrizzék, amihez meg kellett hallgatniuk az anonimizált felvételeket.

Péterfalvi Attila az MTI-nek ezzel kapcsolatban elmondta: a NAIH méltányolja, hogy a Facebook felfüggesztette a hanganyagok elemzését, ugyanakkor írásbeli garanciát várnak a cégtől, hogy nem továbbítja harmadik félnek a beszélgetések hanganyagát.

Mivel a Facebook európai központja Írországban van, az ír adatvédelmi hatóság vizsgálja ki az ügyet, és ebben a NAIH is részt fog venni. Ugyanakkor ha a hatóság úgy ítéli meg, hogy a Facebook által vállalt garanciák nem biztosítanak kellő védelmet, a NAIH élni fog a GDPR-ban, az EU adatvédelmi rendeletében rögzített hatáskörével, és Magyarország területén meg fogja tiltani az adatkezelést, azaz a beszélgetések kiadását.

Péterfalvi Attila végül kiemelte, a magyar hatósághoz még nem érkezett panaszbeadvány az ügyben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.