A kormányfő Besztercebányán emlékezett a Szlovák Nemzeti Felkelésre

2019. augusztus 29., 13:29
ma7 | TASR

Peter Pellegrini miniszterelnök a Szlovák Nemzeti Felkelés (SZNF) kitörésének 75. évfordulója alkalmából Besztercebányán rendezett központi ünnepségen mondott  beszédet.

sznf-pellegrini-75.jpg
Fotó: TASR

A kormányfő beszéde elején a felkelés még élő résztvevőit köszöntötte. Ezután felszólította a mai utódokat, hogy ne feledkezzenek meg azokról, akik életüket áldozták a szabadságért vagy a harcokban, vagy a Gestapo megtorlását követően.

Pellegrini kiemelte, hogy az SZNF által létrehozott értékeknek is köszönhetően formálódik a jelenlegi Szlovákia társadalmi élete. A felkelés nemcsak a haza védelméről, a szabadság kivívásáról szól, hanem erkölcsi üzenete is van. Rámutatott: a közösségi oldalakon egyre többen az erőszakot hirdetik, elferdítik a történelmi eseményeket, megtévesztik a fiatal nemzedékeket és káoszt teremtenek a társadalomban. Hangsúlyozta: a szabadság kifejezésnek mély értelme van, de az igazi szabadság egyúttal felelősség is a jövőért, az utánunk jövőkért is. Az SZNF résztvevői az ellenállást választották, mert elfogadhatatlannak tartották azt a jövőt, amelyet állandó félelem és üldöztetés határoz meg.

A kormányfő beszéde végén megköszönte a megjelenteknek, hogy meghajoltak a nemzet szabadságáért harcolók és életüket feláldozók hősiessége előtt.

Kövesse facebook oldalunkat is!