2019. november 25., 11:45

A kormány támogatná a víz- és csatornahálózat kiépítését

Sólymos László (Most-Híd) környezetvédelmi miniszter hétfőn bejelentette, hogy a tárca pályázati felhívást tesz közzé, melynek keretében a városok és falvak vízvezeték- és csatornahálózat kiépítésére igényelhetnek támogatást a Környezetvédelmi Alaptól.

solymos-igeretei.jpg
Fotó: TASR

 

FRISSÍTÉS: Sólymos elmondása szerint eddig a pályázók egy-egy ilyen projektre legfeljebb 200 000 euró támogatást vehettek fel évente, most a támogatás maximális összegét 5 millió euróra emelik. Hozzátette: Szlovákiának van mit behoznia a csatornázás terén. Tavaly csak a községek kevesebb, mint 40 százalékában volt kiépítve részlegesen vagy teljesen a szennyvízcsatorna-rendszer. „A probléma leginkább a 2000 főnél kevesebb lakossal rendelkező községeket érinti. Szlovákiában 2262 ilyen település van. Tavaly csak 615 rendelkezett csatornarendszerrel, vagyis az összes kisközség kevesebb, mint 30 százaléka” – mutatott rá Sólymos. Az ivóvízellátás terén jobb a helyzet, a falvak 85 százaléka rendelkezik vízvezetékkel.  Peter Kalivoda, a Környezetvédelmi Alap igazgatója elmondta: a jogosult kérvényezők közé az önkormányzatok és a településeket tömörítő érdekcsoportok tartoznak. Egy igénylő csak egy pályázatot nyújthat be, vagy vízvezeték-hálózat, vagy közcsatorna kiépítésére kérhet támogatást. „A kérvényeket december 23-ig kell elküldeni a Környezetvédelmi Alapnak. 

Előnyben részesülnek azok a települések, amelyek lakossága nem haladja meg a 2000 főt. A következő tíz évben a Környezetvédelmi Alapból évente legalább 50 millió eurót fordítanak a csatornahálózat kiépítésére.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.