A kórházreform elfogadására nem létezik alkalmas idő?
Andrea Kalavská (Smer-SD-jelölt) egészségügy-miniszter teljes mértékben tisztában van vele, hogy nem létezik alkalmas idő egy olyan alapvető reform elfogadására, mint amilyen a kórházak csoportosítása. „Ugyanakkor tény, hogy a tárca hosszú ideje dolgozik a reformon, amelyet a politikai közeg mellett a szakma is véleményezett” – mutatott rá Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője.
A tárca a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) keddi állásfoglalására reagált. Az SLK képviselői felszólították az egészségügy-minisztert, hogy a tervezett kórházreformot se alkotmánytörvény, se általános jogszabály formájában ne terjessze a parlament elé.
A szóvivő rámutatott: a tárca korábban már reagált az SLK felvetéseire, és tisztázták a vitás pontokat is.
A tárca közleménye szerint a szakma is egyetért azzal, hogy a kórházak csoportosítása olyan „áttörő reform” lesz, amelyre az egészségügynek óriási szüksége van. „Az elkerülhető halálozások aránya Szlovákiában 2,5-ször magasabb, vagyis a gyógykezelés terén gyengébbek az eredmények. Itt már nem elegendőek a részmegoldások, rendszerszintű megoldásra van szükség. Ennek megfelelően a reformot elsősorban szakmai, és nem politikai szemszögből kell megítélni” – fejtette ki Eliášová.
A tárca három évig dolgozott a projekt előkészítésén a szakmai egyesületekkel, a vezető szakemberekkel, valamint a kórházak és a biztosítók képviselőivel együttműködve. A csoportosítás elengedhetetlenül szükséges több elemző szerint is. A tervezetet kétszer bocsátották tárcaközi egyeztetésre, egyszer mint klasszikus törvényjavaslatot és egyszer mint alkotmánytörvény-javaslatot. Az egészségügyi minisztérium tudomásul vette a javaslatokhoz fűzött megjegyzéseket.
Eliášová szerint a páciensek mellett az egészségügyi dolgozók is érzékelni fogják a reform pozitív hozadékait, hiszen a csoportosításnak és a nagyobb specializációnak köszönhetően javulni fog a kórházak színvonala. „A legfőbb eredmény a színvonalasabb ellátás lesz, amelyet a szlovák kórházak által elért jobb eredményekben mérhetünk majd” – tette hozzá a szóvivő.