A jövő évtől két gyermekgondozási segélyt is kaphatnak a családok
A munkaügyi tárca által előkészített törvénymódosítást a parlament múlt heti ülésén fogadta el.
A változtatás azokat a családokat érinti, akiknek két kisgyermekük van, vagy a másodikat tervezik. Amíg eddig ugyanis a szülők csak fokozatosan igényelhették a gyermekgondozási segélyt, a módosítást követően egyszerre is kaphatják azt.
„Jelentős változtatás ez, mert az édesapáknak megkönnyíti a gyermekgondozási segély betervezését, a családok számára pedig nem elhanyagolható anyagi hozadéka lehet” – fogalmazott az adó- és járulékszakértő parlamenti képviselő, Jozef Mihál.
Jelenleg csak az egyik szülő kaphatja a gyermekgondozási segélyt. Az anyukáknak 34 hétig van erre joguk, ennek letelte után szülői hozzájárulást kapnak. Ám amíg a gyermekgondozási segély nagyjából a munkahelyen kapott nettó bérnek felel meg, a szülői hozzájárulás ennél lényegesen alacsonyabb összegű, jövőre valamivel 220 euró felett lesz.
A most hatályos szabályozás szerint az anyát a gyermekgondozásban az apa válthatja fel, akinek 28 hétig van joga a gyermekgondozási segélyre a gyermek hároméves koráig. Ha azonban az apa szedi a gyermekgondozási segélyt, az anya elveszíti a jogát a szülői hozzájárulásra.
A párhuzamos gyermekgondozás két kisgyermek esetében Mihál szerint lehetővé teszi, hogy a szülők hosszabb ideig kapják a szülői hozzájárulást. Jelenleg ugyanis, ha fokozatosan kapják a gyermekgondozási segélyt a szülők, az anya 8 hónapig, az apa 6 hónapig, a szülői hozzájárulásra együtt nincs joguk 14 hónapig.
– fűzte hozzá a volt miniszter.
A munkaügyi tárca a módosítástól azt reméli, hogy több édesapa marad otthon a gyermekét gondozni. Tavaly 68 ezer szülő kapott gyermekgondozási segélyt, ebből 6500 volt az apa. Jelenleg a gyermekgondozási segély maximális havi összege 1394,30 euró, jövőre ez az összeg 1458,50 euróra emelkedik. A szülői hozzájárulás, amit a szülő a gyerek 3 éves koráig szedhet, ebben az évben 214,70 euró volt, jövő januártól 220,70 euró lesz.