A Hableányt 26 órán át vizsgálták

ma7 2019. június 18., 17:39

4500 oldalnyi irat készült a Hableány-tragédia nyomozása során, a hajó második szemléje lezárult, mely 26 órán át tartott és megerősítette az első szemle eredményeit. Csécsi Soma magyar rendőrségi szóvivő a nyomozás kifogástalanságát emelte ki, ám hozzátette, három embert még mindig keresnek a Duna Budapesttől a magyar határig terjedő szakaszán.

Kutyákat, drónokat, helikoptereket is bevetnek, a szakértői szakvélemények még nem készültek el, tehát a nyomozást még folytatják.

4500 oldalnyi irat készült a Hableány hajó tragédiájának nyomozásáról. A baleseti nyomozás részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót Budapesten.

Leszögezném, hogy a magyar rendőrök teljes értékű munkát végeztek, szakmai előírásoknak megfelelően rögzítettek minden nyomot a hajón és a vízen is,

 mondta el Csécsi Soma alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője a sajtótájékoztatón.

A június 11-i kiemelés után a Hableányt a csepeli kikötőbe szállították, ahol még aznap délután elkezdték a szemlét. A szemle másnap estig, azaz összesen 26 órán át tartott szünetekkel együtt. Mivel ez, a második szemle maradéktalanul lezajlott, a hajó visszatartása nem volt indokolt, ezért azt továbbszállították Újpestre. A hajót a rendőrség lefoglalta.

A vizsgálatok során a magyar és a koreai csapat együttműködve, a legmodernebb 3D-s módszerrel végezte a szemlét, 9 gigabájtnyi fényképfelvétel készült melyeken rögzítették a hajó összes sérülését. Továbbá lefoglalták a Hableány kommunikációs eszközeit, amit a vizsgálat teljessége érdekében a szakértők rendelkezésére bocsátottak

, mondta el Csécsi Soma szóvivő.

A szakértők még mindig dolgoznak a szakvéleményeken, a BRFK egy embert gyanúsítottként hallgatott ki, akit - a Viking Sigyn 64 éves kapitányát - őrizetbe is vettek. A hajó kapitányát halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlansággal gyanúsítják. A rendőrség 78 embert hallgatott ki tanúként és több mint 230 főt meghallgatott.

Képgalériánk:

A Hableány utasai közül még mindig keresnek három embert, melyhez minden rendőrségi hajót és szabad kapacitást bevetnek. A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság minden elérhető apparátusa és teljes állománya együttműködik az Országos Rendőr-főkapitánysággal, valamint helikopteres, drónos, és kutyás keresés is zajlik a Duna magyarországi, 235 kilométeres szakaszán. A keresés nem csak a vízre, hanem a partra és az ártérre is kiterjed, és addig tart, míg reális esély van megtalálásukra. A magyar rendőrség a déli határországokkal is fölvette a kapcsolatot a hatékonyabb keresés érdekében.

A Hableány több utasát is megmenthették volna

A Viking Sigyn kapitányát nemcsak gondatlanság miatt terheli a felelősség, hanem azért is, mert nem kellő mértékben nyújtott segítséget vagy azt teljesen elmulasztotta, közölte a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. oldalán sértetti képviselőként fellépő ügyvédek egyike kedden a magyar közmédia műsorában. Sógor Zsolt szerint, több embert is meg lehetett volna menteni, mert nemcsak a hét túlélő esett a vízbe, annál többen álltak a Hableány fedélzetén.

Az ügyvéd hangsúlyozta, a szállodahajó a baleset után nyolcszáz méterrel feljebb állt meg. Száz méterrel mögötte azonban közlekedett egy másik Viking hajó is, amely egy kis időre megállt, de nem biztos, hogy teljesen meggyőződött arról, mi történt a helyszínen, közölte.

Sógor szerint az ukrán hajóskapitánynál nem merült fel ittasság kérdése, inkább figyelmetlenségről van szó. Az ügyvéd szerint

a vizsgálatnak kell megállapítania, hogy a Viking kapitánya esetleg telefonján internetezett-e a balesetkor, és ez vonta-e el a figyelmét. Az tény, hogy utólag adatokat törölt ki a telefonjából, tette hozzá.

Kitért arra is, hogy az ügyet várhatóan 2020 márciusáig fejezhetik be, akkor történhet vádemelés.

A várható kártérítési igényekkel kapcsolatban az ügyvéd elmondta, meg kell vizsgálni, hogy az áldozatok és a túlélők, illetve a balesetben résztvevő hajók baleset-biztosítása mire terjed ki, és ezt követően lehet majd a további kártérítési igényekről egyeztetni.

A Hableány hajó május 29-én este süllyedt el, amikor a budapesti Margit híd lábánál összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableány hajón tartózkodó 35 utasból - 33 koreai, 2 magyar - hetet sikerült kimenteni, három embert még keresnek a többiek életüket vesztették.
Forrás: V4NA
0 HOZZÁSZÓLÁS