2018. november 21., 12:47

A DAC is megszólalt a NAKA tegnapi rajtaütése ügyében

Ahogy arról kedden beszámoltunk, a 150 rendőr extrémizmussal összefüggő bűncselekmények felderítésében vett részt, amely a dunaszerdahelyi Felvidéki Harcosok szurkolói csoport egyes tagjait is érintette.

Kalmár nélkül vár újabb rangadó a DAC-ra!
Fotó: fcdac.sk

A lefoglalt tárgyak között szerepelt  ugyanis egy szurkolói DAC-zászló is, amelyet a rendőrség közösségi oldalán is bemutatott. Az üggyel kapcsolatban túl sok információ még nem látott napvilágot, közben pedig már a DAC is közleményt adott ki a hivatalos oldalán:

"A sajtóból értesültünk a NAKA a Dunaszerdahelyi járásban végrehajtott házkutatásairól. Csodálkozásunkat fejezzük ki amiatt, hogy a szlovák rendőrség egy olyan illusztrációs fényképet tett közzé a saját Facebook profilján, amelyet aztán a többi tömegtájékoztatási eszköz is átvett, és amelyen klubunk címere is látható. Az említett zászlón semmi olyan szimbólumot nem látunk, amely megszegi a Szlovák Köztársaság törvényeit. Szintén nem látunk összefüggést a NAKA akciója és e zászló között. Az FC DAC teljes mértékben támogatja az UEFA és a FIFA alapelveit, amelyek igyekeznek erőszak- és gyűlöletmentes sportágként bemutatni a labdarúgást – a pályán és azon kívül is" - olvasható az állásfoglalásban.

Kíváncsian várjuk, vajon kiderül-e, mi állt a rendőrségi akció hátterében.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.