2018. november 29., 17:01

A cél a regionális ellentétek eltörlése az egyes tagállamok között

Kohéziós csúcstalálkozóra került sor ma a pozsonyi várban, melyen az Európai Unió tizenhat tagállamának magas rangú képviselői vettek részt, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök is. A jelenlévők összetartozásukat egy nyilatkozat elfogadásával is megerősítették.

Orbán Viktor Pozsonyban
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: MTI

A találkozó fontos témája a 2021-2027-es időszakra vonatkozó többéves uniós költségvetés megvitatása volt.

Peter Pellegrini szlovák kormányfő elmondta, a mai találkozón olyan országok vettek részt, amelyek az EU többi tagállamaihoz képest még mindig kevésbé fejlettnek számítanak, és amelyek egyes befektetéseiket éppen az EU közös költségvetéséből finanszírozzák. Az itt megjelenő államok közös célja a regionális ellentétek eltörlése az egyes tagállamok között.

Pellegrini elmondta, ezzel a találkozóval szeretné felhívni a figyelmet az itt megjelent országokra, és ily módon egyértelmű politikai üzenetet küldeni arról, hogy ezek az államok egységes nézetet vallanak, és egységesen támogatják közös érdekeiket. Ennek bizonyítéka, hogy a ma elfogadott nyilatkozatot tizennégy itt megjelenő állam képviselője támogatta.

Románia is szóban csatlakozik a nyilatkozathoz, de mivel közeljövőben ez az állam fogja betölteni az Európai Unió Tanácsának elnökségét, így fontos, hogy neutrális maradjon. A nyilatkozat tartalmával azonban egyértelműen egyetértett. A mai találkozón részt vett Olaszország is, annak ellenére, hogy nem tagja a Kohézió barátai csoportnak.

A szlovák kormányfő hangsúlyozta, mindannyian, akik ma megjelentek, támogatják, hogy az Európai Unió erős, biztonságos és jól működő legyen, és hogy elegendő forrással rendelkezzen a közös kohéziós- és agrárpolitika számára, illetve az új kihívások finanszírozására is, mint amilyen a biztonság, a védelem, a klímaváltozás és a migráció.

Az uniós források merítése legyen rugalmasabb

A Kohézió barátai csoportban tömörülő tagállamok számára kulcsfontosságú az összetartó  politika érvényesítése, amely eszköze lehet többek között az egyes országok növekedésének, új munkahelyek létesítésének és a regionális különbségek eltörlésének.

Fotó:  MTI

A találkozón elhangzottak azok a követelések is, hogy az uniós források merítésének rendszere legyen egyszerűbb és rugalmasabb, és hogy maguk a tagállamok dönthessenek saját prioritásaikról, tehát arról, államaikon belül mire fordítják az uniós forrásokat.

Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság alelnöke közölte, hogy az elkövetkező hét évre szóló költségvetés összege 1279 milliárd euró. A találkozón részt vevő kormányfők hangsúlyozták, fontos újra áttekinteni azon projektek társfinanszírozását, amelyek az EU költségvetéséből vannak finanszírozva.

Az Európai Bizottság alelnöke is hangsúlyozta, hogy a költségvetést rugalmasabbá kellene tenni. Továbbá elmondta, Szlovákiának szükséges nagyobb figyelmet fordítania a tudományra és a kutatásokra szánt forrásokra is.

Orbán Viktor Pozsonyban
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.