2018. április 25., 10:01

A szoknyás Kaliňák

Olyan, mintha a régmúltról beszélnénk, pedig alig hat hete, hogy Bugár Béla bejelentette, nem elég Robert Kaliňák lemondása, és előrehozott választásokat követelt. Majd az események felgyorsultak, és hamarosan lemondott Robert Fico kormányfő is, a Most-Híd pedig hirtelen meggondolta magát, így a kormány továbbhúzhatta.

Denisa Saková
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: TASR

Kaliňák helyett kinevezték Tomáš Druckert belügyminiszternek, neki azonban Tibor Gašpar leváltásába, jobban mondva: le nem váltásába beletörött a bicskája. Legalábbis első látásra így tűnt.

Az Aktuality.sk portál szerint azonban Drucker lemondása egy bizarr játék eredménye, amelyről a smeres mag döntött. És ez a mag nem engedi, hogy az ország dolgai jobbra forduljanak. Nekik ugyanis nincs szükségük független rendőrkapitányra.

Ők maguk akarják ellenőrizni az országot, hatalmuk alá rendelni a biztonsági szerveket, de legfőképpen arra az érzésre van szükségük, hogyha uralják a rendőrséget, érintetlenekké válnak.

S Drucker szembekerült a Smer hatalmi frakciójával. Azért bukott meg, mert képtelen volt szembeszállni ezzel a belső nyomással. A smeresek reakciói meg, néhány nappal Drucker lemondása után, úgy hangzanak, mintha megkönnyebbültek volna. Pedig Kiska éppen Drucker miatt fogadta el annak idején Pellegrini kormányát.

A szemtelenség hatékonyabb, mint a félénkség

Bár Denisa Saková belügyminiszteri kinevezése eldöntött dolog, már most vannak ennek a jelölésnek ellenzői is. Kezdve Andrej Kiska államfővel, aki még Saková hivatalában való fogadása előtt kijelentette, „elmondtam Pellegrini miniszterelnöknek és elmondom a nyilvánosságnak is, hogy közjogilag nincs lehetőségem elutasítani a kinevezést, mert az alkotmány erre nem ad lehetőséget, ám Saková jelölését elszalasztott lehetőségnek tartom”.

S bár az ellenzék képviselői részéről is éles bírálatok hangzottak el a jelölést illetően, az Atuality.sk portál szerint egy pozitívuma mégiscsak van ennek a jelölésnek, mégpedig hogy egy lépést előre jelent a kormány nemek közti kiegyenlítődése felé. Ezzel azonban ki is merülnek ennek a jelölésnek a pozitívumai.

A portál szerint Saková jelölésével beigazolódtak a gyanúk és a sejtések azt illetően, hogy a smeres hatalmi masinéria a nyilvánosság feledékenységére és lustaságára épít. Továbbra is azzal számol, hogy a szemtelenség hatékonyabb, mint a félénkség, és a korlátok hiánya ezerszer erősebb, mint a politikai felelősség.

A portál szerint van azonban, ami még annál is szánalmasabb, mint a vastag bőr a smeresek képén, mégpedig a koalíciós partnerek kiégettsége, akik a jelét sem adták az ellenkezésnek vagy a bírálatnak, amivel legalább a tisztesség némi jelét mutatták volna még.

Nem maradt náluk semmi más, csak az összeesküvés és a hamisság.

Még az is elképzelhető, állítja a portál, hogy az új miniszter asszony marketing szempontból határozott és kompromisszumokat nem tűrő reformer benyomását kelti majd, mindez azonban csak a régi összefonódásokat és üzelmeket lesz hivatott elfedni: azaz egyszerűen mondva a belügy belsejét.

Cseberből vederbe

Drucker lemondása után nem történik más, mint hogy az új miniszter megint Kaliňák lesz – csak éppen most szoknyába bújtatva. S erre a fordulatra nem létezik észszerű magyarázat

- vélekedik a Denník N. A lap szerint Denisa Saková államtitkár asszony a felelős a Kaliňák-korszak legnagyobb hibáiért.

 A Most-Híd pedig, amelyik egy héttel ezelőtt még azt állította, hogy a belügy új vezetője nem oszthatja meg a társadalmat, most Saková jelölését semmiben sem kérdőjelezte meg. Sőt, Bugár szerint lehetőséget kell adni az új miniszter asszonynak a bizonyításra. 

A napilap szerint az sem lényegtelen, hogy Robert Fico pártelnök továbbra is úgy vislekedik, mintha ő lenne a kormányfő, minden lényeges – kormányt érintő – döntést ugyanis ő jelent be, amit Pellegrini azután megvalósít. Az eddigi változásokat látva aligha lehetünk optimisták, vélekedik a lap.

A kulturális tárcánál rosszabra változtak a dolgok,  a kormányátalakításnak esett áldozatul Lucia Žitňanská volt igazságügy-miniszter is, aki úgy-ahogy mégiscsak képes volt szembeszegülni néha a Smerrel, és kétséges, hogy az újoncnak számító utódja, Gál Gábor képes lesz-e erre.

A volt meg a jelenlegi kormányfő úgy tesz, mintha semmi sem változott volna, a belügyet meg egy Kaliňákhoz nagyon közelálló ember veszi át. A  rendőrség új vezetése pedig egyelőre még odébb van.

Bugár és Danko felelőssége

A .týždeň.sk portál szerint sem jelent a Kaliňák jobbkezének számító Saková belügyminiszterré való kinevezése valódi változást a tárca számára. A kinevezése több ezer ember kinevetése Szlovákia-szerte, akik tisztességes és igazságos Szlovákiát követelnek.

De cinikus lépés is egyúttal a meggyilkolt Ján Kuciak és Martina Kušnírová családjaikkal szemben is, akik a tereken összegyűlt tömegekkel együtt a kettős gyilkosság alapos és transzparens kivizsgálását követelik.

A lap szerint:

Saková jelölése Andrej Danko és Bugár Béla személyes politikai felelőssége is. A hozzáállásuk ugyanis ama több tízezer ember követelésének a figyelmen kívül hagyása, akik korrupció-, kliensrendszer- és maffiamentes Szlovákiát szeretnének.

Denisa Saková
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék